Jelenlegi hely

Jeles napok

Oldalak

Retró emlékek, amiket csak a nagyinál láttam

Retró emlékek, amiket csak a nagyinál láttam

Ma, azaz július 13-án tartjuk a Nagymamák világnapját. Bizony a nagyiknak is van világnapja! Ebből az alkalomból összegyűjtöttem 10 db retró tárgyat és édességet, melyek megidézik a gyerekkoromat és a nagymamámnál töltött csodás napokat. Ezeket látva feldereng rengeteg emlék, illatok, ízek, együtt töltött boldog pillanatok. Gondoljunk ma (is) sokat a mamikra és ünnepeljük őket! Nosztalgiára felkészülni, íme a fotók:

Csaljunk könnyet a szemükbe - A legszebb apák napi versek

Csaljunk könnyet a szemükbe - A legszebb apák napi versek

Az anyukák ünneplése mellett most az apákat is ünnepelhetjük, hiszen június harmadik vasárnapja Apák napja.

Idézetek, rövid gondolatok az Anyanyelvek Nemzetközi Napján

Idézetek, rövid gondolatok az Anyanyelvek Nemzetközi Napján

Február 21-e az Anyanyelv napja az Unesco szerint 1999 óta. Fontos, hogy felismerjük, hogy Földünk sokszínűségét a nyelvek és nemzetek tisztelete és békés együttélése mellett tarthatjuk meg.
10 kortárs vers a szerelem napjára

10 kortárs vers a szerelem napjára

Valentin nap környékén többször érezzük, hogy nincs elég szavunk érzelmeink kifejezésére. Hogy meg tudj szólalni a szíveddel, a köztünk élő költők komoly és komolytalan versei között válogattunk. Hidd el, a költők is írnak sms-t és adnak fel társkereső apróhirdetést, néznek sci-fiket és randiznak.

Vízkereszt - A három királyok ünnepe

Vízkereszt - A három királyok ünnepe

Január 6. a Vízkereszt vagy más néven a három királyok ünnepe – a karácsonyfa leszedésének napja és a farsang kezdete. Nálunk is és a világ más országaiban is sok népi hagyomány kötődik ehhez a naphoz.

Pünkösd ünnepe Európában

Pünkösd ünnepe Európában

Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A legtöbb európai országban ünnepnap, melynek megünnepléséhez számos hagyomány kötődik.

Csoki helyett - ajándékötletek gyermeknapra

Csoki helyett - 15 ajándékötlet gyermeknapra

Még ki sem fogyott a húsvéti nyuszi-kosárból az édesség, újabb „ünnepre” készülünk, a gyermeknapra. Ráadásul kisebbik csemetémnek egy hónap múlva lesz a születésnapja. Kicsit sok lenne a csokiból, ajándékból. El is határoztam, idén nem lesz se édesség, se új játék gyermeknapra. Inkább az alábbi listából válogatunk majd kedvünkre.

A legszebb anyák napi versek - Öntsd szavakba amit érzel

A legszebb anyák napi versek - Öntsd szavakba amit érzel

Mivel lehetne boldogabbá tenni egy anyukát, mint egy szívből szóló köszönő verssel? Összegyűjtöttük a legszebb anyák napi verseket! Öntsd szavakba amit érzel... köszöntsd édesanyádat Anyák napján egy csodaszép verssel!

A legmagasabb szerelmi zálog, a májusfa?

A legmagasabb szerelmi zálog, a májusfa?

Máig élő néphagyomány ez a május elsejei jeles nap a Kárpát-medencében. Mára talán nem a legelemibb udvarlási szokások egyike, de izgalmas közösségi élmény lehet.
Sándor, József, Benedek! Tudod miért ők a felelősek a melegért? - csempésszük be gyerekeinknek népi hagyományainkat

Sándor, József, Benedek! Tudod miért ők a felelősek a melegért? - csempésszük be gyerekeinknek népi hagyományainkat

TUDTAD? Hagyományőrző sorozatunkban most is sok érdekességet hoztunk! Számomra nagyon fontos, hogy a nagy technikai forradalomban (ami természetesen jó), a gyerekeknek érdekesen, játékosan csempésszük be népi hagyományainkat, hiszen ne felejtsük, csak akkor maradnak ezek fent, ha mi magunk is átadjuk nekik!

Hétköznapi Valentin-nap, avagy a csokinál, virágnál, szívecskéknél ez azért bonyolultabb dolog

Hétköznapi Valentin-nap, avagy a csokinál, virágnál, szívecskéknél ez azért bonyolultabb dolog

Ebben az évben néztem meg először, hogy február 14-e milyen napra esik: csütörtökre.

Vicces, nyerő versek versmondóra: Mentovics Éva verseit imádják a gyerekek

Vicces, nyerő versek versmondóra: Mentovics Éva verseit imádják a gyerekek

Versmondóra mindig nagy a dilemma mit válasszunk, főleg, ha nyerni szeretne a gyerek, vannak "klasszikusok", amikkel minden évben lehet nyerni, de már a zsűri is kívülről fújja. Most valami olyat hoztunk, amit lehet még nem ismernek, de az egy biztos, ezekkel a versekkel csak nyerhettek!

Fekete porból a csillagokig: a tűzijáték története és titkai

Fekete porból a csillagokig: a tűzijáték története és titkai

A tűzzel való játék a legősibb emberi kíváncsiság hajtotta tevékenység. Nemcsak az élelmet, a meleget, a túlélést, az erőt jelentette, de a szépséget is. Az alkimisták az örök életet adó elixír kutatásakor találhattak rá a feketelőporra, a salétrom és kén keverékére, mely a tűzijáték alapja. 
Kokárda - ízlés szerint

Kokárda - ízlés szerint

Már az egészen kicsi gyerekek is tudják, hogy ha március 15., akkor kokárda. A nemzeti szín kitűző, mint forradalmi jelkép használata, természetesen a franciáktól ered. A Nagy Francia Forradalom idején a forradalommal szimpatizálók tűzték először a kalapjuk mellé a trikolór kokárdát. Hagyományos vagy formabontó? Házi készítésű vagy dizájn darab? A lehetőségek tárháza végtelen. Mutatunk pár darabot, ti melyiket választjátok?

nagyira varva

Nagymama

Van az a nap, amikor az éjszakai népvándorlás eredményeként hárman alszunk a kilencven centis széles ágyon, ami nekik még csak-csak, nekem már egyáltalán nem megy. 

Szíves kérdések szívből jövő őszinteséggel

Szíves kérdések szívből jövő őszinteséggel

Biztos a te életedben is voltak, vannak olyan pillanatok, napok, amikor úgy érzed minden a helyén van, minden olyan magától értetődően működik. Amikor azt érzed még a nehéz is könnyű és mindegy hogy alakul, te meg fogod oldani. 

Aki Márton napján libát nem eszik... - Legenda és népszokások

Aki Márton napján libát nem eszik... - Legenda és népszokások

November 11. a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy lakomákat és vigasságokat rendeztek: asztalra tették az újbort, ettek-ittak, s fenékig ürítették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen. De ki volt Szent Márton?

Apák napjára szeretettel

Apák napjára szeretettel

Hamarosan itt az Apák napja, és ha szeretnél egy egyszerűen és gyorsan elkészíthető, de mégis mutatós emléket a gyerkőccel közösen alkotni, akkor hoztam neked egy szuper ötletet.

Köszöntjük a Pedagógusokat! Legszebb versek pedagógusnapra!

Köszöntjük a Pedagógusokat! Legszebb versek pedagógusnapra!

Június első vasárnapja Pedagógusnap. Ne felejtsétek el megköszönteni a kedves tanárnéniket, tanárokat! Én még emlékszem kisgyermekkoromban, ha eljött a pedagógusnap, akkor egyenként vittünk virágot a tanító néninek, persze biztos nem nagy virágbolti drága csokrot, hisz akkor még nem is létezett ilyen :)

Mentők napja Május 10.

Május 10. a Mentők napja Magyarországon

Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük A MENTŐK NAPJÁT MAGYARORSZÁGON. Ezen a napon kitüntetéseket, pénzjutalmakat adnak át az életmentésben élenjáró orvosoknak, mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak.

Március 21. a Down-szindróma Világnapja

Miért 03.21. lett a Down-szindróma Világnapja?

Március 21-e a Down-szindróma világnapja, ami talán a legismertebb genetikai rendellenesség.
A Down-szindrómát a 21-es számú kromoszóma rendellenes osztódása okozza, melynek következtében a kromoszóma triplázódik a sejtekben.

Ezért is választották a világnap dátumának ezt a napot. A 21-e a 21. kromoszómát jelöli, az év harmadik hónapja pedig a 21-es triszómiára utal.

LÉPJ a boldogságodért! - Március 20. a boldogság nemzetközi napja

LÉPJ a boldogságodért! - Március 20. a boldogság nemzetközi napja

A boldogságnak már van egy napja, amit az év többi napjából hivatalosan is megünnepelhetünk. Az ENSZ Közgyűlése március 20-át ugyanis a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította. Buthán királya pedig bevezette a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, lakosai jólétének a mérésére, mivel ez többet elárulhat a boldogságszintjükről, mint a GDP. 

Márton napi népszokások

Márton napi népszokások

A hiedelem szerint, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik, de honnan is van ez a hagyomány?

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

“Hacsak valaki nem tesz az ügyért komám, akkor semmi sem fog megváltozni, de nem ám.”

Aki látta a Lorax című mesefilmet, annak ismerős lehet a fenti idézet, ami a mese legbölcsebb és legfőbb üzenete is egyben. Mindannyiunknak szól, egyszerű, ám nagyon igaz és nagyon aktuális mondat több szempontból is. Április 22-én, a Föld napján különösen!

marcius 15 babaval

Anyaság rabság?

Minden hónap elején az oviban a faliújságra kikerül, hogy milyen témában mi mindent fognak csinálni a csemeték, mit kell vinni, mihez kérik a kedves szülő segítségét. Március hónapja – sok más mellett persze – a március 15-i ünnep jegyében telik. Kokárda készítés, zászlófestés, megemlékezés.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére