Jelenlegi hely

Jövő nyártól elektronikusan vezetik az anyakönyveket

Jövő júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket. Ez az állampolgári ügyintézést és az anyakönyvvezetők munkáját is egyszerűsíti.

 

Az Országgyűlés hétfőn az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggő törvénymódosításokat 299 igen, 43 nem szavazat ellenében fogadta el. A döntés értelmében egységes, az egész országra kiterjedő rendszert vezetnek be. Az eddigi négy anyakönyvi típust (születési, házassági, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat rögzítő és halotti) egy váltja fel, ezzel megszűnik az anyakönyvek közötti értesítési kötelezettség.

Az új rendszer már nem eseményekhez, hanem személyekhez köti az adatokat, de ez alapján is lehet majd kivonatot és hatósági bizonyítványt kiállítani. A dokumentumok bármelyik anyakönyvvezetőnél, de még a külképviseleteken is kikérhetők lesznek.

Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás tartalmazni fogja az apai elismerő nyilatkozatokra vonatkozó adatokat. Bevezetésével szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, utóbbi pótlására azonban bevezetik a házasságkötési lapot, így megmarad az aláírás ünnepélyes szertartása.

Az elektronikus nyilvántartás az anyakönyvi kivonat útját is követhetővé teszi. Az eddigi, papíralapú anyakönyveket a változások felmerülésekor digitalizálják. A jogszabály tartalmazza az anyakönyvi adatok kutathatóságának szabályait is.

A változtatások csaknem egymilliárd forintos informatikai fejlesztést igényelnek, amelyet uniós pályázati forrásból finanszírozna az állam.

 

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyszülős család - nehézségek és segítség

Az egyszülős család - nehézségek és segítség

A KSH jelentése szerint jelenleg közel félmillió olyan szülő van Magyarországon, akik egyedül nevelnek körülbelül 700 ezer gyermeket, akik naponta számos kihívással néznek szembe. Sokszor még most is láthatatlanok a magyar társadalom számára.
Hamvazószerda, a nagyböjt kezdete_monor.imami

Hamvazószerda, a nagyböjt kezdete

Hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap. Ezen a napon kezdődik a Húsvét előtti 40 napos böjt, a Szent Negyvennap, a Nagyböjt. 
Karácsonytól karácsonyig c. irodalmi e-antológia pályázat

Karácsonytól karácsonyig c. irodalmi e-antológia pályázat

Pályázat típusa:  irodalmi pályázatBeküldési határidő: 2024. április 30.Korcsoport: 25 év alatti fiatalok
VIII. Nits Márta Országos Népdaléneklési Verseny

VIII. Nits Márta Országos Népdaléneklési Verseny

Pályázat típusa:  média pályázatBeküldési határidő: 2024. március 15. és 31.Korcsoport: 25 év alatti fiatalok
Ugrás az oldal tetejére