Jelenlegi hely

Mi az a játszócsoport és hogyan segíti a gyermekkel töltött minőségi időt?

Reggel van. Szörnyű volt az éjszaka. Fogzás? Vagy mozgásfejlődés? Vagy telihold? Beteg lesz?

Fogalmad sincs. Már reggel úgy indulsz, hogy a túlélésre mész.

Azért jó lenne rendet is csinálni, meg főzni valamit. Szalad a lakás. Magadra nem is ábrándozol, hogy lesz időd. Pedig tudod, hogy kellene.

A minőségi idő nagyon divatos mostanában. De mitől lesz minőségi? A drága programtól? Hogy fejlesztő játékot veszel neki, és azzal játszotok?

Nem.

A minőségi idő attól emelkedik minőségivé, hogy te is és a GYERMEKED is tudja, hogy ebben az időben csak rá figyelsz.

Térben és időben is csak egymásra koncentráltok. Ilyenkor nem pötyögsz a telefonon, nem pakolod be a mosogatógépet, és nem törlöd le a konyhapultot. Ez az idő csak neki szól.

De hogyan?

A gyermekek 7-8 hónapos kor körül már érdeklődnek azután, hogy más gyerekek mit csinálnak, szeretik nézegetni, szemlélni az eseményeket még akkor is, ha ebben még igazi játszótársként nem vesznek részt.

Egészen másfél - két éves korig nem is fognak feltétlen más gyerekekkel közösen játszani, inkább egymás mellett, azonban a gyerektársaság, az ingerek már ilyenkor nagyon érdekesek számukra.

Figyelik, hogy más gyerekek mit csinálnak a játékokkal és a szüleikkel. Sok szülő ebben a korban kezdi el azt érezni, hogy “nem elég izgalmas már” a gyereknek.

A játszócsoport felületet képez azon szülők számára, akik dedikált időt szeretnének szánni a gyerekükre, és mindezt hasonló életkorú gyermekek és szüleik közt.

A játszócsoport ideje alatt az édesanyák és édesapák jó társaságban beszélgetnek, teáznak, és játszanak a gyerekükkel, miközben a gyermekek biztonságos környezetben megtapasztalják a többi gyerek jelentlétét, anélkül hogy egy bőlcsödébe járnának.

Ennek akkor van értelme, ha rendszeres időtöltéssé válik. Nem kell különleges program vagy foglalkozás ahhoz, hogy az idő minőségivé váljon: lehet (sőt legyen!) egy mindenféle cél nélküli játék.  

A játszócsoport remek előkészítő idő lehet nektek bőlcsöde előtt, vagy akár helyette, szülői részről pedig sokkal nyugodtabban fogod a hajtogatás ideje alatt érezni magad, mert te is és Ő is megtanulja, van olyan idő, amikor nem oszlik meg a figyelmed.

A játszócsoport:

  • lehet korcsoportra bontott
  • optimális, ha kis létszámú
  • heti 2-3 alkalmas
  • tematikus (pl. Montessori)
  • kiegészülhet közösségi programokkal.

“A játékszerek kisebb, kezelhetőbb mennyisége elmélyültebb játékra és bevonódásra késztet... Az egyszerűsítéssel lehetőséget adunk gyermekeinknek arra, hogy teljes figyelmükkel és valójukkal abban vegyenek részt, amit éppen csinálnak.”

Kim John Payne

 

Dr. Kovács Patricia – a Roomli Pécs – Természetes Játszóhely és Közösségi Tér tulajdonosa

- Pécsimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére