Nem vagy egyedül

Egy kaliforniai pszichológiatanár, Brett Phillips készített egy 101 pontból álló listát a diákjainak: "hogyan kezeljük a stresszt?" címmel.

"Bocs", "bocsi", "ne hari", "pardon" – ilyen formában gyakran mondunk valamiféle bocsánatkérést, de a válasz gyakran elmarad, hiszen többnyire nem is várunk feleletet. Pedig nem csupán a boldogságunk, hanem akár az életünk is múlhat azon, hogy tudunk-e őszintén bocsánatot kérni és szívből megbocsátani.

Életünk bizonyos időszakaiban megélhetjük a kibontakozást, önmegvalósítást. Szabadon szárnyalhatunk terveink megvalósítása során. Máskor érezhetjük azt, hogy túlélünk, mintha egy aknamezőn próbálnánk keresztbe szökdelni, vagy egy olyan sűrű rengetegben járnánk, ahol nem lehet előre tudni, mi fog a következő pillanatban a nyakunkba szakadni.

Többféle ember létezik. Van, aki tisztában van azzal, hogy mi az a coaching, van, aki hallott már róla, de nem biztos, hogy pontosan el tudná magyarázni a fogalmát, és van, akinek halvány lila gőze sincs arról, hogy mit takar ez az angol nyelvű kifejezés.

A legtöbb nagyi élvezi, amikor nagyszülővé válik, ami egy egészen más minőség, mint szülőnek lenni, de nagyon sok aktív nagyi korú embernek nem adatik meg, hogy élvezze az unokákkal való felhőtlen csodás pillanatokat. Vagy azért mert messze élnek tőle, többnyire külföldön, vagy azért mert egyszerűen a karrier építés csapdájából kifolyólag nem szültetett unokája.

Van nekem egy "pszichológusom". A fejemben lakik, és jobban ismer, mint bárki más. Igaz, sokáig a létezéséről sem tudtam, de egyszer csak előbukkant. Akkor, amikor kínomban már csak a véres anyósviccek tartották bennem a lelket. 

Nem a drága ajándékok és a hatalmas virágcsokrok fejezik ki a valódi szeretetet, hanem a hétköznapi dolgok: szívességek, kedvesség, vagy amikor figyelmesen meghallgatjuk egymást.

"A példa erősebb, mint a szabály."

Két saját gyerekkel a hátam mögött most már bátran kijelentem: NEM voltam problémás gyerek! Persze anyám, apám erre kórusban vágják rá, hogy azért lenne mit mesélniük. És való igaz, a "Te jó ég, kire ütött ez a lány?", és "A nagy szádra fogsz ráfaragni, gyerekem!" mondatok sűrű vendégek voltak a házunkban. Nem tagadom ez utóbbit időnként tapasztalom is. És azt sem tagadom, ma is erősek vagyunk az olaszos hangvételű családi "beszélgetésekben".

Nem vagyok elég jó, nem vagyok elég erős, nem vagyok elég érett… Biztos vagyok benne, hogy akarom ezt az egészet? Ez már örökre így marad? Elvesztettem a szabadságomat? Anyai dilemmák tabuk nélkül az Anyajegy c. monodrámában.

Vajon milyen az igazi férfi? Agresszív, konok, erőszakos, igénytelen, hallgatag vagy éppen ellenkezőleg: gyengéd, érzékeny, jól ápolt, olyan, aki kapcsolatba tud lépni a "női énjével"? A férfias minőség jellemzésére eddig használt fogalmaink mintha kezdenének végletesen elcsúszni. És ami a helyükbe lép, az a totális káosz.

Alig találunk a földön olyan embert, aki tökéletesen elégedett lenne önmagával. Legtöbbünk szívében éppen ezért titkon ott él a vágy, hogy változtassunk a személyiségünkön és az életünkön. A kezdeti nagy fellángolások után az esetek túlnyomó többségében mégsem vagyunk képesek döntő változásokat elérni, lelkesedésünk már csírájában elhal.

Kicsit nehezen indul ez a tavasz. Az előszobai fogasunk egyáltalán nem úgy néz ki, mint máskor május elején, a téli kabátok még mindig elől vannak...