Jelenlegi hely

Továbbra is sok a kifogásolható gyermekcipő

Továbbra is sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata, ezért szükségesnek látják e területen az újabb ellenőrzéseket e termékcsoportnál.

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közleménye szerint az idén 19 pár gyermekcipőt vizsgáltak, és mindössze 3 pár felelt meg  teljes egészében a biztonsági előírásoknak. Az ellenőrzést azért tartották szükségesnek az idén is, mert a korábbi, 2009-ben és 2012-ben folytatott laboratóriumi vizsgálatokban is magas volt a kifogásolási arány.

Az idén 19 termékmintát vizsgáltak: 6 pár szandált, 2 pár vászoncipőt, 4 pár félcipőt, 1 pár papucsot és 6 pár kislány alkalmi félcipőt. A vizsgálat alapján a fogyasztóvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermekcipőkön a nem megfelelően rögzített gyöngyök, flitterek, lelógó részek, rojtok, zsinórok fulladásveszélyt jelentenek, balesetet okozhatnak. A merev, kemény talpszerkezetű és hegyes orr-rész kialakítású gyerekcipők pedig akadályozzák a gyermekláb egészséges fejlődését, maradandó deformációt okozhat.

A vizsgálat kimutatta, hogy 16 pár gyermeklábbelinél a díszítőelemek leválásához szükséges erő az előírt érték alatt volt, használat során a kisgyermekek ezeket a díszítéseket könnyen leszedhetik a lábbeliről, amelyek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek.

A szakemberek a nem megfelelő formakialakítást 6 pár lábbelinél kifogásolták leginkább a merev, kemény járótalp és elkeskenyedő orr-rész, illetve 1 terméknél a merevítő elemek hiánya miatt. Az azonosító jelölést - például a modellszámot - 1 papucs kivételével megfelelően tüntették fel, ezzel szemben a gyártó adatait mindössze 1 pár cipőn, az importőrt 2 pár terméken írták ki. A felhasznált anyagokat 14 pár lábbelin megfelelően jelölték, 2 terméken egyáltalán nem tüntették fel, 3 mintán pedig nem a valós összetételnek megfelelő információt tették közzé.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ugrás az oldal tetejére