Jelenlegi hely

Így lesz ügyes kezű gyereked

Sok szülő csak az iskolaérettségi vizsgálatok során szembesül azzal, hogy óvodás gyermekének a rajzkészsége, vonalvezetése még nagyon távol áll attól, amilyen készségekre az első osztályban szüksége lesz. Kézenfekvőnek tűnhet ilyenkor színezők és feladatlapok garmadájával elárasztani a gyereket, ám a mozgások finomodásához nem erre van szükség.

Finommotorika alatt nemcsak a kéz apró mozgásait értjük, hanem az ahhoz köthető szem- és szájmozgásokat, a kéz és a láb mozgását, illetve mindezen folyamatok koordinációját – tehát egy komplex mozgatási folyamatot. Így már talán könnyebben érthető, hogy minden a nagymozgásoktól indul ki. Kis- és középső csoportos gyerekek számára éppen ezért nem is indokolt a feladatlapok vagy színezők fejlesztő célú használata. Sokkal többet segítenek a széles mozdulatokkal eljátszható mondókák, a hintázás, a fára mászás vagy éppen a toronyépítés otthon, a játszószőnyegen.

Ehhez segítségül hívhatjuk a Kerekítő mondókáskönyveket vagy például A pösze nyuszi című kötetet Balázs Ágnes Mesék örökmozgóknak sorozatából. Ha a kézfejek, ujjak mozgását finomítanánk, akkor se a ceruza vagy a filctoll legyen az első! Az egyszerű, hétköznapi tevékenységekre érdemes nagyobb figyelmet fordítani – az önálló öltözködés mozdulatai (cipzárak, tépőzárak, gombok, patentok használata), kézmosáskor a tömbszappan gömbölygetése, sütemény készítése tésztaformázással, tépkedés, gyűrögetés, kupaktekerés, apró tárgyak válogatása…

A játékos kézügyesség-fejlesztéshez ad remek ötleteket a Gyurma-kaland című könyv. Már a gyurma elkészítése is izgalmas feladat, nem beszélve a továbbiakról! A gyurma a színek, formák megnevezésében, rögzítésében is szerepet játszik, és fejleszti az arányérzéket is.

A cipőkötés módjának elsajátítása szintén nemcsak az önállóság miatt fontos, hanem a kézmozgások koordinációja miatt is. Az Ügyesen… Tudok cipőt kötni című könyv otthon összeállítható cipősablonja mindig kéznél lesz a gyakorláshoz.

A kéztő és az ujjpercek csontosodása 6-8 éves kor környékén zárul le, ekkorra a kéz izomzata, idegpályái is alkalmasabbá válnak a helyes ceruzafogásra. A csontrendszer fejlődésének jele egyébként a fogváltás is. Vannak gyerekek, akik kicsiként is egyfolytában rajzolnak, mások jó, ha nagycsoport végén kezdenek el saját kedvükre is ceruzával dolgozni. Ha helyette sokféle, a kézfejet, ujjakat mozgató tevékenységet végeznek, akkor ez nem nagy probléma.
Az iskola előtti évben lehet már szerepe a játékos foglalkoztatófüzeteknek.

A Padlástéri mesékben festéssel, vágással, ragasztással formálhatja a gyermek a saját meséskönyvét. A Tücsöktanoda című munkafüzet mesén és játékos feladatokon keresztül fejleszti az iskolához szükséges készségeket. A Csodatoll füzetek különlegessége, hogy a letörölhető lapoknak köszönhetően számtalanszor újra kitölthetőek lesznek. A szakemberek által összeállított feladatsorok célzottan támogatják a finommotoros készségek fejlődését, valamint a kognitív képességeket.

Forrás: Móra.hu


A Pécsimami VIP Klub tagjai állandó 35% kedvezménnyel vásárolhatják meg a Móra Könyvkiadó webáruházában megtalálható szinte minden kiadványt, egészen 2025 áprilisig!



 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére