Jelenlegi hely

Sétával a szülés/születés minőségéért

Egy figyelemreméltó új, hagyományteremtő kezdeményezés született: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Perinatális szaktanácsadó képzésének végzett hallgatói és oktatói jóvoltából.

 

Most együttes erővel hívhatjuk fel arra a figyelmet, hogy az élet kezdete egy olyan meghatározó pillanat, ami nem múlik el nyomtalanul. Hosszú távú hatásai velünk maradnak egész életünkön át, sőt nagy valószínűséggel befolyásolják a következő nemzedékek világra jövetelének módját, s így az ő életüket is. A szülés/születés minősége legalább olyan fontos, mint annak közvetlen eredménye.

Nem kívánjuk megszabni azt, hogy ki hogyan szüljön és szülessen, de szeretnénk rámutatni arra, hogy a szülés/születés minősége mennyire meghatározó, és szeretnénk, ha mindenki ismerné az irányelveket, melyek mentén érdemes haladni. Célkitűzésünk, hogy a szülés/születések a WHO ajánlásának, a baba-barátság pontjainak illetve az AnyaBaba-barát szülészeti ellátáshoz vezető út lépéseinek mentén haladjanak, s hogy minél többen megismerjék ezeket.

A szülés/születés minőségének jelentőségét bizonyítja, hogy szakmai törekvéseinket immár 20 hazai és nemzetközi szervezet támogatja, de mellénk álltak ismert hazai sportolóink, mint Dudás Miklós, Kovács Katalin és Szabó Szilvia is.

A szülés/születés mindannyiunkat érint, nőt, férfit, gyermeket egyaránt. Éppen ezért mindenkit szeretettel várunk Sétánkra, és a hozzá kapcsolódó rendezvényekre.

A Sétán ki-ki a maga tempójában járhatja végig az utat, hol csendesen, hol hangot adva élményeinek. Mindez mutatja, mennyire fontos a saját ritmus (amit nem érdemes se gyorsítani, se lassítani), a folyamat (ami legalább olyan lényeges, mint a célba érkezés), az együttlét vagy éppen a magány.

Első utunk Budapesttől, az ELTE Izabella utcai kampuszának kertjében a kezdeményezés keretében ültetett SzüléSzületéS fájától Egerbe vezet: 2014. június 29. 17:00 órai indulással, július 6-ai megérkezéssel, az Eger melletti Bábafához.

Azok kedvéért, akik nem sétálhatnak velünk, Budapesten, az ELTE Izabella utcai épületének udvarában, és Egerben valamint a Bábafánál programokkal kedveskedünk.

Június 29-én 15:00 órától az ELTE Izabella utcai épületének udvarában Ringató foglalkozással, kézműves termékekkel, színezővel és más érdekességekkel várjuk az érdeklődőket. A helyszínen a Cerny jóvoltából betekintést nyerhetnek a koraszülött mentésbe, továbbá közösen elkészítjük a Séta zászlóját, amely aztán elkísér minket sétánk során.

Július 5-én 17:00 órától Egerben családi találkozón köszöntik a sétából érkezőket, zenével, énekkel és körtánccal, szalagkészítéssel, 6-án pedig a Séta befejező szakaszához lehet csatlakozni, a Bábafáig, ahol élménydús programokkal várjuk a résztvevőket.

 

Bővebb információ itt!
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére