Jelenlegi hely

A média az emberért, a családokért van! - Ismét átadták a magyarországi és a külhoni Média a Családért-díjakat

Az újságírók szakmai elismeréseit január 16-án adták át az Operaház hamarosan megnyíló új játszóhelyén, a kőbányai Eiffel Műhelyházban. A díjat 2007-ben alapította a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin. A magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért-díj mellett gazdára talált két közönségdíj és az EMMI különdíja is.

A díjátadó gála házigazdái Szám Kati, a Képmás főszerkesztője, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója voltak. „Azért vagyunk ma itt, hogy a médiát ünnepeljük. Nem a legerősebben harsogó, a botrányt híresztelő és a sztárok csillámporától látványos médiát, hanem azt, amely az emberért, a családokért van. Az újságírókat, akik 2019-ben a családokért dolgoztak. A családbarát sajtó ünnepe a mai” – hangzott el Szám Kati köszöntőjében.

„A Média a Családért Alapítvány immár a 14. alkalommal tünteti ki a családbarát témával foglalkozó újságírókat, ezzel olyan missziós tevékenységet végezve, amely szilárd állasfoglalás a család, a házasság és a gyermekvállalás mellett. Olyan világban élünk, ahol nem szeretjük az összetett, komplikált dolgokat, amikért meg kell küzdenünk.

Ami elromlik, azt nem akarjuk megjavítani, inkább kidobjuk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a család egy leáldozóban lévő műfaj, egy »old school« modell, és helyettesíthető mással. Pedig a családra még nem találtak fel applikációt, mert a családot nem lehet helyettesíteni semmivel, a családra nem írható algoritmus, annyiféle, ahányfélék mi vagyunk, egyedi, akárcsak az ujjlenyomatunk.

Kedves Jelöltek! Önök a leírt és megjelenített gondolataikkal azt a jót és értékeset mutatják meg, amelyre a média világában mindannyiunknak szüksége van. Önök egyszerre szólnak az eszünkhöz és a szívünkhöz” – mondta Lévai Anikó megnyitó beszédében.

„A családnak nincs alternatívája. Életünk legfontosabb adottsága és feladata, erőforrása és kihívása. A család az emberi élet, boldogság, siker meghatározó tényezője. De a legnagyobb hiba, ha a családot csak rózsaszín szemüvegen át nézzük, mint egy csokoládéreklámot. A családok valódi csodája, hogy nem egyszerűek és nem mindig tökéletesek.

A Média a Családért-díj a valódi családok történeteit ismeri el, ünnepelve azt, ami mindennapjaink legnagyobb nehézsége és legfontosabb kincse, jövőt adó háttere és előtere egyaránt” – foglalta össze a díj szellemiségét Dr. Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára.

Idén az 1 millió forintra emelt Média a Családért-díjat Zirig Árpád vehette át Berta Lászlótól, a „Csak az reszel neked almát, aki szeret” című írásáért, amely a Magyar Konyha magazinban jelent meg.

A győztesnek gratulált Berta László, a díjat 2019-ben támogató Zalaco Sütőipari Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. „A kiskereskedelmünkre büszkék vagyunk, a dunántúli régióban 150 000 családnak sütünk rendszeresen kenyeret, péksüteményt és cukrásztortákat. Ez nagy felelősség számunkra.

A családok helyzetét én is úgy látom, ahogy Tolsztoj, aki az Anna Karenina című regényét azzal a megállapítással kezdi, hogy a jó házasságok és a jó családok mind egyformák, a rosszak pedig mind különbözőek.

Természetesen történhetnek tragédiák, amik az egyensúlyt felborítják – olyankor kell a társadalomnak és nekünk, vállalatoknak is részt vállalni önként a segítő feladatokból. A mi vállalatunk életében mindig élő gyakorlat volt a felelősségvállalás, a fenntartható fejlődésre törekvés. Remélem, hogy fennállásunk 70 éve, amit 2020-ban ünneplünk, megnyitja a lehetőséget a következő 70 év számára is.”

A Külhoni Média a Családért-díjat ezúttal B. Vida Júlia kapta a Ma7 médiacsalád oldalán megjelent „Hanna és Kincső az első pillanattól a családunkhoz tartozik” című írásáért. A díjat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Péti Márton és a MOL-csoport szponzorációs vezetője, Kelenvölgyi Ágnes adták át.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját Benkő Andrea, a Kossuth Rádió szerkesztője kapta a „Családok, történetek” című sorozatban elhangzott műsoráért, amely az örökbefogadásról szólt. A különdíjat dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős államtitkár-helyettes adta át, aki elmondta: „Évek óta a családbarát szemlélet meghonosításáért dolgozunk Magyarországon, ahol a családbarát közgondolkodás és a generációk közötti összefogás kiemelten fontos.

Ezért is elengedhetetlen, hogy olyan sajtótermékek szülessenek, amelyek nemcsak tudósítanak, hanem elgondolkodtatnak, értéket közvetítenek, formálnak, új irányokat mutatnak. Biztosak vagyunk abban, hogy a családbarát média hitet, erőt és visszaigazolást ad arról, hogy a család olyan erőforrás, amelyre hosszú távon is lehet támaszkodni.

Ebben a munkában vesz részt a Média a Családért Alapítvány, amely a családbértékeire hívja fel a figyelmet.”

A Média a Családért-díjhoz idén is kapcsolódott közönségszavazás, és a magyarországi jelöltek mellett a külhoniakra is lehetett szavazni. A magyarországi közönségszavazás győztese: Zubor Rozália, aki a „Fel is kell őket ám nevelni!« – állították meg az utcán az 5 gyermekes Vivient, aki pedig még egy hatodikra is igent mondana” című, Famiily.hu-n megjelent cikkével vett részt a versenyben.

A külhoni jelöltek közül a legtöbb szavazatot Péter Beáta kapta, aki az Ádám családról írt. „Naponta megélni a népi kultúrát” című írása a liget.ro oldalán jelent meg. A győztesek a négycsillagos alsópáhoki Kolping Hotelben tölthetnek el egy családi hétvégét.

A közönségdíjakat a Kolping Hotel igazgatója, Baldauf Csaba adta át a győzteseknek. Az ünnepség végén a Képmás magazin lapigazgatója, Molnár-Bánffy Kata megköszönte az újságírók munkáját és a támogatók nagylelkű, felelős hozzáállását a családbarát média ügyéhez. Örömmel jelentette be, hogy a 2020. évi Média a Családért-díj támogatója a Magyar Telekom lesz. A díjátadó műsorát az Operaház művészei tették színessé, hangulatossá.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére