Jelenlegi hely

Kivezetik a tartós könyveket az oktatásból

Szülők kérésére döntött így a kormány. Egyelőre az 1-2. osztályosokat érinti.

Szülők felvetése nyomán döntött a kormány az 1. és 2. osztályos diákok tartós tankönyveinek "kivezetéséről" - mondta el Palkovics László oktatási államtitkár az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: tavaly tavasszal "szülői oldalról" vetették fel, hogy az 1. és 2. osztályos tanulók esetében nehéz a könyveket "tartós állapotban" megőrizni, a beleírtakat radírozni, majd visszaadni. A kormány ennek nyomán hozta meg döntését, hogy ne terheljék feleslegesen a szülőket. Az idei költségvetésben már számoltak is ezzel - jegyezte meg. Az oktatási államtitkár hozzátette: megvizsgálják, hogy a 3. és 4. osztályosokra is kiterjesszék a tartós tankönyvek kivezetését.

Mi az a tartós könyv?

A Köznevelésért Felelős Államtitkárság meghatározása szerint a tarós tankönyvek nem tartalmaznak a tankönyvbe történő bejegyzést igénylő feladatokat, a tanulók legalább négy tanéven keresztül használhatják őket. Ezentúl a tankönyv lapjait cérnafűzéses vagy szálfelsütéses kötészeti eljárással kell összeilleszteni, keménytáblás vagy flexibilis kötésmóddal. B/5-ös vagy A/4-es méretűnek kell lenniük, amelyben könnyű a belív papír, és keménytábla esetén táblaborító fólia, vagy lakk “felületkezeléssel” szükséges ellátni a könyvet.

Forrás: MTI I Fotó: Eduline (Fazekas István) 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére