Jelenlegi hely

A fogyasztóvédelem által vizsgált gyerekjátékok több mint fele veszélyes volt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által vizsgált 81 féle gyerekjáték közül 48 termék fulladás, szemsérülés vagy tartós egészségkárosodás veszélyét hordozta; a kockázatos játékok listája megtalálható a hatóság honlapján.

A hatóság által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a legtöbb kifogásolt termék - 29 féle - a játékbabák és más műanyag játékok közül került ki, amelyekben a ftaláttartalom okozhat problémát. Egyes ftalátok tiltottak a gyermekeknek készült játékokban, ennek ellenére a műanyagok puhítására sok esetben felhasználják. Ha a kisgyermek a szájába veszi a terméket, akkor annak anyagából ezek a veszélyes vegyületek a nyállal kioldódhatnak és a szervezetbe juthatnak. Ezek a ftalátok súlyosan károsíthatják az egészséget, akár terméketlenséget is okozhatnak - írták.

A mágneses játékok esetében azt vizsgálták, hogy a mágnesek vagy azok darabjai könnyen eltávolíthatóak-e, illetve mekkora a mágneses erejük. Ha ezeket a gyermek lenyeli, akkor a belekbe jutva két erős mágnes összetapadhat úgy, hogy a belek elzáródását, perforációját okozzák. Tízből ötfajta játéknál merült fel ilyen kockázat.

A játék babakocsik vizsgálata a biztonságos használatra irányult: a játék nem csukódhat össze a gyermek súlya alatt, és rendeltetésszerű használat során nem szorulhat be a gyerek keze, feje a játék valamely részébe. A tíz vizsgált termékfajtából négynél merült fel biztonsági hiányosság, három esetben súlyos kockázat lehetőségével.

A hangos játékok esetén a túl nagy hangnyomásszint miatt kisebb-nagyobb halláskárosodás következhet be, ha azokat a gyermek a füléhez közel tartja. Tízből öt játék volt kifogásolható ilyen szempontból.

A lövedékes játékoknál többféle kockázat is felvetődhet: egyrészt a túl nagy energiával kilőtt lövedék súlyos szemsérülést okozhat egy másik gyermeknek, illetve tapadókorongos lövedék esetén, ha a korong túl könnyen lehúzható a szárról, az kisgyermek szájába kerülve fulladást okozhat. A vizsgált hat termék egyike sem felelt meg termékbiztonsági szempontból a vizsgálatokon.

A termékbiztonsági vizsgálaton nem megfelelt termékek listája megtekinthető a http://www.nfh.hu/sites/default/files/jatekok_nemmegfelelt_2015.pdf oldalon, a biztonságos játékoké pedig a http://www.nfh.hu/sites/default/files/Megfelelt_jatekok%202015.pdf oldalon.

A hatóság összegezése szerint az a tapasztalat, hogy még mindig jelentős a veszélyes játékok száma a magyar piacon, aminek az az oka, hogy mindig újabb és újabb termékek jelennek meg. Mivel a felmerülő biztonsági kockázatok egy erősen kiszolgáltatott fogyasztói csoportot, a gyermekeket érintik, így továbbra is folyamatos piacfelügyeleti ellenőrzésekre van szükség - áll a közleményben.

 

Forrás: MTI

Képek csak illusztrációk.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére