Jelenlegi hely

Egy előadás, ami minden anya szívét megdobogtatja - Köldökzsinór-varieté színpadi ajánlója

Rendhagyó módon budapesti előadást ajánlok most az olvasóknak. A Manna Produkció előadását néztem meg a budapesti Csokonai Művelődési és Rendezvényházban, amely a Köldökzsinór-varieté címet kapta.

Különleges alkotói folyamat során született a darab, hiszen az író-rendező, Csábi Anna, és a szereplők: Györgyi Anna, Mészáros Blanka, Szegvári Júlia és Kosznovszky Márton, mind-mind saját tapasztalatok és valós események és párbeszédek egész sorát szőtték bele az előadásba. Interjúk és összegyűjtött történetek szolgáltak a szöveg alapjául. Nagyon jóleső érzés volt ezeket a naponta megvívott harcokat színpadon látni.

Üdvözlöm az ilyen színházat, amikor nem csak bele tudok helyezkedni, benne vagyok nyakig a helyzetekben. Ha anyaként nézi meg valaki, érteni és érezni fogja minden pillanatát, ha nem, akkor megértheti azokat az anyukákat, akiket nem értett eddig. Ezeket megfogalmazni és kimondani is jó lehet, de látni valaki más által megjelenítve, végképp az volt! Belőlem több ponton kiszakadt a sóhaj "de jó, másnál is így van".

A történet teljesen hétköznapi, végigkísérünk egy anyukát (Szegvári Júlia), a szülés pillanatától kezdve, a munkába való visszatérés viszontagságainak megtapasztalásáig.

Miért ne mesélhetnénk erről az időszakról? Miért ne lehetne erről igazán őszintén beszélni? Csábi Anna erre vállalkozott- humorral és zenével fűszerezve. Pont ez ennek az életszakasznak az egyik legfontosabb kulcsmondata- szerintem, három gyerekes anyukaként- legalább tudunk rajta nevetni!

Számomra üdítő volt, hogy így elkevertük a nevetést, az iróniát és személyes tapasztalatokat. Hiszen egy frissen szült anyuka mit kap mindenhonnan? Persze, hogy tanácsot! Szerencsére a gyerekneveléshez mindenki ért. Az anyák pedig elveszve az információtengerben, kétségbeesésükben beszállnak a játszótéri babaversenybe és közben magukat hibáztatják mindenért. Ezt az érzés kiválóan leírta Fiala Borcsa, akinek a Borús gondolatok az anyák kollektív felelősségéről című alkotását hallhatjuk az előadásban.

Mindeközben otthon a férjükkel elcsúszik a kommunikáció, már amikor sikerül egyáltalán beszélniük. Senki nem így képzelte, milyen lesz, ha anya visszamegy dolgozni. Az anyaság előtt nem is gondoltuk volna, hogy ennyi mindent fogunk érezni majd egyszerre, ezeket veszi sorra az előadás. Természetesen nem egy, nem kettő meglepetésszerű szituációba kerülünk a kisgyermekes évek alatt. Tudjuk jól, hogy mindez megéri és nincs ennél jobb dolog a világon, de ettől még belecsúszunk hibákba. Így még annál is jobban esik nevetni és tapsolni annak, hogy végre ezeket valaki ki is mondja, meg is mutatja!

Legjobb barátnőink (és barátunk lesz az apuka, Kosznovszky Márton - külön öröm, hogy van apukánk ebben az előadásban!) lesznek a karakterek az előadás végére. A szereplők egyébként maguk is kisgyermekes szülök, és a saját történeteiken túl egyéb alkotói tevékenységgel is hozzájárultak az előadáshoz, igazi műhelymunka volt az övék. Kosznovszky Márton és Seitz Attila írták a dalszövegeket, a zenét Szegvári Júlia szerezte.

Mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom, terápiának is megfelel és megtudjuk: nem vagyunk egyedül! Az előadást 2024. március 25-én 19:00 kor tudjátok megnézni Budapesten a Csokonai Művelődési és Rendezvény házban. Jegyvásárlás

Tiszavölgyi Cecília - Kecskemétimami
Fotók: Kállai-Tóth Anett

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére