Jelenlegi hely

Czibere Károly: pályázat a gyermekszegénység felszámolására

A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat, amelynek beadási határideje július közepe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen.

Czibere Károly közölte: az ország 31 leghátrányosabb helyzetű járásának gyermekjóléti központja és az azokat fenntartó önkormányzatok pályázhatnak. A nyertes pályázók 350 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülnek.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2007 és 2013 között már volt egy hasonló program, akkor 23 hátrányos helyzetű kistérségben sikerült olyan együttműködéseket kialakítani, olyan szolgáltatásokat kiépíteni, amelyekre eddig nem volt példa. Az a program 42 ezer gyermekhez jutott el - jegyezte meg.


A helyi igényekre és szükségletekre reagálva a mostani pályázati felhívás keretében megvalósuló fejlesztések átfogó célja a korábbi időszakban indított integrált térségi gyermekprogramok továbbfejlesztése, kiterjesztése, az, hogy ezek minden rászorulóhoz eljussanak - tette hozzá.
Czibere Károly megjegyezte azt is, hogy helyben nem tud egy-egy ágazat a saját ellátórendszerén keresztül eredményeket hozni, együttműködésre van szükség egyebek mellett a szociális, a gyermekjóléti, a lakhatási, a közösségszervezési, az egészségügyi területen.
Kiemelte, ez a program is az együttműködésre épül. A cél az, hogy a hátrányos helyzet továbbörökítésének "ördögi körét nagyon gyorsan, minél korábbi életszakaszban meg tudjuk törni" - hangoztatta az államtitkár.


Azt is elmondta: a most meghirdetett program hozzájárul a gyermekeket sújtó nélkülözés mérsékléséhez, az iskolaérett gyerekek arányának növeléséhez és az iskolai hiányzások, valamint a köznevelési intézményekből való lemorzsolódás arányának csökkentéséhez. Segíti továbbá a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javulását, az egészségtudatos életmód elterjesztését, a helyi közösségek kialakítását, a korábbi hátrányos helyzetű térségek integrált gyermekprogramjainak, valamint szakmai, módszertani támogatásának folytatását és bővítését.
Czibere Károly szólt arról is, hogy ennek a programnak fontos eleme a területi kiegyenlítődés és a fenntarthatóság, a helyi életminőség javítása, az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket és családjukat visszaillessze "a helyi társadalom erős kötőszövetébe".

 

forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
Ugrás az oldal tetejére