Jelenlegi hely

A családpolitika jelene és jövője - Konferencia Budapesten

„A családpolitika jelene és jövője” címmel rendezett konferenciát 2015. január 28.-án a Pest Megyei Kormányhivatal. A „Családbarát munkahely” címet viselő kormányhivatal fontosnak tartja a családok megerősítését szolgáló célkitűzéseket.  Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a konferencia megnyitójában hangsúlyozta a család fogalmát az élet határozza meg, e szerint a teljes értékű család nagyon sokféle lehet.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ismertette a Kormány új családpolitikai csomagját. Kiemelte, hogy a család a társadalom lényeges szövete, hiszen mindannyiunknak van családi kötődése. Ugyanakkor minden család különböző, ezért a Kormány családpolitikai intézkedéseire a komplexitás a jellemző. Intézkedéseikkel azt teszik lehetővé, hogy minden család megtalálja a saját helyzetére alkalmazható legjobb megoldást. A rugalmasság is fontos szempont, hiszen a családok állapota, létszáma változik. Az intézkedésekkel a Kormány a választás szabadságát és a döntés lehetőséget szeretné megadni a családoknak, az édesanyáknak.

A családok számára a tudatos gyermekvállalásnál az egyik legfontosabb kérdés, hogy az anya hogyan tudja összeegyeztetni a családját és a karrierjét, illetve, egyáltalán hogyan tudja a munkáját folytatni a gyermeke, gyermekei megszületése után. Ez a meggyőződés állt már a döntés mögött is, ami a GYES-t két évesről újra három évessé tette.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy ezekkel az intézkedésekkel nem azt akarják megmondani a családoknak, hogy mi a jó nekik, ellenkezőleg, a választás lehetőségét kívánják megadni. A GYED Extra is ezt szolgálja, az édesanya, ha gyermeke egyéves kora után áll munkába, továbbra is kapja a GYED-et, hiszen attól, hogy dolgozik, ugyanúgy egy kicsi gyermek édesanyja, akinek ellátásáért, gondozásáért megilleti őt a díj. Ez a szemlélet áll a testvér GYES/GYED bevezetése mögött, hiszen korábban a nagyobb gyermek után járó juttatásra már nem volt jogosult a család, noha attól, hogy az újszülött után járt az ellátás a másfél, két vagy két és fél éves testvért továbbra is gondozza, ellátja a család, ezért úgy igazságos, ha az utána járó ellátást nem vonják meg a családtól.

A 2010 óta bevezetett intézkedések (a pótszabadságra mindkét szülő jogosultsága, a részmunkaidőre való jogosultság, a gyermekétkeztetés, a gyermekek napközben ellátása (bölcsőde-óvoda), a nevelőszülői rendszer, az ingyenes tankönyv ellátás, a női foglalkoztatás, az otthonteremtés támogatása, a családi adókedvezmények kiterjesztése illetve a nők 40 kezdeményezés) mind a családok helyzetét erősítette.

2015-től indul a CSOK, a családok otthonteremtési kedvezménye (az új szocpol), amelyet már egygyermekes családok is igénybe tudnak venni, illetve használt lakásra vagy bővítésre is tudnak fordítani.

2016. január elsejétől vezetik be, hogy három éves kortól kötelező óvodába járni. Az intézkedésnek nem a családok kényszerítése a célja, Novák Katalin mindenkit megnyugtatott, hogy ha egy édesanya otthon van a kistestvérrel, és ezért három éves nagyobb gyermekét még nem szeretné óvodába járatni, természetesen felmentést fog kapni, akárcsak bármilyen más érthető és indokolható esetben. Az intézkedéssel párhuzamosan tovább folyik a bölcsődei és óvodai férőhelyek növelése.

A kormány családpolitikai intézkedései hátterében az a törekvés áll, hogy a népességfogyás drámai folyamatát megállítsák. Reménykedésre ad okot, hogy a vágyott, tervezett gyerekek száma magasabb, ám e gyerekek közül nem mindegyik születik meg. Ezért a Kormány feladatának tekinti, hogy a tervezett gyermekek útjából elhárítson minden akadályt, a változásoknak ez a legfontosabb célkitűzése.

Az államtitkár kiemelte, hogy az intézkedésekkel járó anyagi támogatások mellett nagyon fontos a családot, mint értéket hangsúlyozó szemléletformálás és a családbarát közgondolkodás meghonosítása a hétköznapokban. Ennek érdekében változtatnak a támogatások elnevezésén is. A TGYÁS, a terhességi gyermekágyi segély elnevezése CSED-re azaz csecsemőgondozási díjra, a GYES gyermekgondozási segélyről gyermekgondozási segítségre változik.

Novák Katalin elmondta azt is, hogy létrehoznak egy új honlapot www.csalad.hu címmel, amelyet gyűjtő oldalnak terveznek.

Az államtitkár előadása után Bábiné Szottfried Gabriella, a védőnői szolgálatért felelős volt miniszteri biztos „Védőnők a családok szolgálatában” c. előadásában az idén százéves védőnői szolgálatról beszélt.

Dr. Dani Csaba, a Magyar Államkincstár Családtámogatási Főosztályának főosztályvezetője a családtámogatási ellátások és kapcsolódó juttatások, jogosultságok rendszerét ismertette.

Tarnai Richárd kormánymegbízott a konferencia zárszavában hangsúlyozta, az állam feladata az értékmeghatározásokon keresztül is támogatni a gyerekeket és a családokat. A Pest Megyei Kormányhivatalnál, mint családbarát munkahelyen a mindennapokban élik meg a család fontosságát. A kormányhivatalok közül elsőként nyerték el ezt a megtisztelő címet, amelyet a legjobb tudásuk szerint a továbbiakban is igyekeznek kiérdemelni. Ötgyermekes édesapaként személyesen is elkötelezett a család értékét hangsúlyozó közgondolkodás formálásáért.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére