Jelenlegi hely

Egyedülálló húsvéti hangulat Kéthelyen

Húsvéti díszbe öltözött a faluközpont Kéthelyen. 2015 óta a tojásfa elkészítése hagyománynak számít a településen. Első évben 1.200 db tojással kezdték, mára 12.000 db felett járnak. A legnagyobb turistacsalogató esemény lett a közösség életében.


Fotó: Kerekes Norbert

Igazi húsvéti kirándulóhely

Ha a Balaton közelében jársz a következő napokban, akkor érdemes ellátogatnod Kéthelyre (Balatonszentgyörgytől 10 km).


Fotó: Kerekes Norbert

Míg kezdetekkor csupán hárman, négyen díszítették a fát, idén bográcsozással egybekötve szépült a központ. A tojásfán kívül tojásalagutat - melyen éjszakánként világítanak a tojások-, óriás hímestojásokat, lovasszekeret, fa nyulakat, hatalmas szénanyuszit, és egy zöld műfűvel borított húsvéti tojást szállító trabantot is találunk a főtéren. 


Fotó: Kerekes Norbert

Fotó: Kerekes Norbert

Fotó: Kerekes Norbert

12.000 tojás díszíti a megye fáját

A tojások száma pedig egyre csak nő. 2017-ben megkértek minden Somogy megyei önkormányzatot, hogy küldjenek el egy-egy tojást a településükre jellemző mintával és a település nevével. A cél az volt, hogy a megyét, Somogyországot népszerűsítsék, és ezzel elkészüljön a megye tojásfája.


Fotó: Kerekes Norbert

Fotó: Kerekes Norbert

Emu, strucc, kacsa, fa, papír, műanyag, szövet, csoki, horgolt, csipkézett, gyönggyel díszített és viaszolt tojások is előfordulnak. A történet itt nem állt meg, csaknem száz településről kaptak már tojásokat, az ország minden pontjáról érkeznek a turisták további tojásokkal. 


Fotó: Kerekes Norbert

Fotók forrása: A Balaton világa facebook csoport

- Kaposvárimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére