Jelenlegi hely

A gyesen, gyeden lévők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni

A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.

A Tárki Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: tavalyi kutatásukban arra keresték a választ, hogy a gyermekgondozási szabadságon lévő nőknek van-e hova visszamenniük dolgozni és milyen tényezők határozzák meg azt, hogy kiknek van inkább lehetőségük erre. Az eredmények szerint erre a legnagyobb esélye a magasan iskolázottaknak van.

A legfeljebb 8 osztállyal rendelkező nők mindössze 12 százaléka, míg a diplomások 92 százaléka jelezte, hogy van munkahelye, ahova visszamehet dolgozni. A szakmunkás végzettséggel rendelkező nők 58 százaléka, az érettségizettek 42 százaléka számolhat azzal, hogy van hova visszatérnie dolgozni.

A Tárki hangsúlyozza: a munkahely(vissza)szerzésben erőforrásként mozgósítható tudások és ismeretek, mint például a jogosítvány, az idegennyelv-ismeret vagy éppen a rendszeres számítógéphasználat jellemzően hiányoznak azon gyesen, gyeden lévő nők tudáskészletéből, akiknek nincs hova visszamenniük dolgozni, ami tovább rontja a munkaerő-piacra való visszailleszkedésük esélyeit.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére