Az idén negyedik alkalommal meghirdetett Terézanyu pályázaton közel 400 nő osztotta meg személyes történeteit az anya-lánya kapcsolat színéről és fonákjáról. A díjazott és kiemelt pályázatokban a szigorú és érzelmeiket elfojtó anyák, a boldogtalan mártírok, a szenvedélybetegek vagy a családon belüli erőszak elkövetői és áldozatai éppúgy megjelennek, mint az ugyancsak sokat megélt, de ma már harmonikus kapcsolatokban élők. A pályázatra beküldött legjobb írásokat nálunk is elolvashatjátok hétről - hétre!
Ármai Erika: El nem küldött levelek
Drága Édesanyám!
Gondolsz-e rám mostanában? Jut-e eszedbe, hogy már 15 éves lettem? Szeretném veled tudatni, hogy nagyon hiányzol. Amikor 2 évvel ezelőtt elmentél, sokáig nem akartam elhinni, hogy soha többé nem fogsz visszajönni. Vártalak, minden nap. Heteken, hónapokon keresztül azon gondolkodtam, hogy tudtál bennünket itt hagyni. Először csak apát okoltam, biztos voltam benne, hogy miatta mentél el, tőle akartál megszabadulni. Aztán egyre inkább magamban is kerestem a hibát. Tudom néha rossz voltam, pedig hidd el, sosem akartam neked fájdalmat okozni. Láttam mennyit szenvedsz és haragudtam rád, hogy nem változtatsz a helyzetünkön. Hagytad, hogy apa bántson téged és minket is.
Sajnos apa nem sokat változott, sőt inkább rosszabb lett. Nem nagyon törődik velünk. Gyakran részeg, de egyre ritkábban ver meg. A polgármester figyelmeztette, hogy gyermekbántalmazásért fel fogja jelenteni, talán ettől fél, ezért mostanában visszafogja magát. Munkája nincs, az utánunk járó pénzből élünk, nagyon szűkösen.
Misivel jól megvagyunk. Megpróbáljuk rendben tartani a házat. Szinte mindent mi csinálunk. Testvériesen elosztjuk a feladatokat. Ugye, amikor elkezdtél tanítani a házimunkákra, te már tudtad, hogy rövidesen magunkra fogsz hagyni minket.
Sok szép virág van a kertben, ha látnád, biztosan örülnél neki.
Szeretettel gondolok rád! Nagyon, nagyon, nagyon hiányzol szerető lányodnak!
Csókollak: Kati
Kedves Anya!
Nem szeretném, ha szomorkodnál, de mindenképpen tudnod kell a nálunk történt dolgokról. Fél évvel ezelőtt, apa rosszul lett. Nagyon megijedtünk, hívtuk a mentőket. Korházba kellett őt vinni. Az orvos azt mondta, nagy a baj. De még nagyobb baj volt, hogy mi, gyerekek, nem maradhattunk egyedül a házban, hiszen még csak 16 évesek voltunk. Eljött értünk két néni és bevittek az állami gondozott gyermekek otthonába. Ideiglenes elhelyezésre, míg apa kórházban van. Intézetis gyerekek lettünk.
Nagyon rossz itt lenni. Közel 50 gyerek van ebben az otthonban, az egész kicsiktől 18 éves korig. Kivétel nélkül mindenki olyan családból való, ahol nem törődtek a gyerekekkel és verték is őket. Van itt 3 fiatal lány, mindegyik 13 évesen szült. Otthonról kitagadták őket és most itt vannak az intézetben a kisbabáikkal együtt.
A nevelőket nem szeretem, mindig parancsolgatnak. Ha látnád, miket csinálunk, biztosan nem örülnél neki. Elkezdtünk cigizni, sokat csavargunk, és az iskolából is lógunk. Úgysem tudnak velünk mit csinálni, meg aztán nem is érdekel ez az egész. Esténként szoktam rád gondolni, miért is hagytál itt bennünket. Ilyenkor sírni is szoktam és elhatározom, holnaptól megváltozom, de aztán a következő nap is olyan lesz, mint a többi.
Megpróbállak elfelejteni, de sajnos nem megy. Csók: Kati
Anyukám!
Már több mint egy éve vagyunk az intézetben és most már biztos, hogy maradunk is 18 éves korunkig. Azt mondták, apa nem képes gondoskodni rólunk. Sok minden megváltozott, egy kicsit jobb dolgokról is be tudok számolni neked. A legfontosabb, hogy újra járunk iskolába. Sajnos a régi iskolát ott kellett hagyni a rengeteg igazolatlan hiányzás miatt, és egy másik iskolába kerültünk. Misi géplakatosnak tanul, még ösztöndíjat is kap, tetszik neki. Én ugyanott egy szakközép osztályba járok, egész jól megy.
Megismerkedtem egy fiúval, akibe nagyon szerelmes vagyok. Legszívesebben mindig vele lennék, de most már szeretném befejezni az iskolát és csak utána költözöm hozzá. Van egy kis háza, hétvégenként mindig nála vagyok, a nevelők gond nélkül kiengednek.
Arra szoktam gondolni, ha nem mentél volna el, mesélnél-e nekem a szerelemről? Tudnál-e velem örülni, hogy boldog vagyok? Olyan sok mindent nem tudtál nekem megtanítani! Hiszen még olyan kicsi voltam, amikor elmentél!
Nagyon szeretlek! Csókol a te kicsi nagy lányod: Kati
Drága Édesanyám!
Azt hittem, ha betöltöm a 18-at és kikerülök az intézetből, én leszek a világon a legboldogabb. Sajnos nem így történt. Úgy döntöttünk, Misi hazamegy apuhoz, majd csak ellesznek valahogy együtt, én meg odaköltöztem Miklóshoz. Akkor már tudtam, hogy terhes vagyok, de a nevelőknek nem szóltam róla. Miklós örült neki, azt mondta, hagyjam ott az iskolát, vezessem a háztartást, mossak, főzzek rá, és tartsam rendben a házat. Ő majd eltart engem, és ha meglesz a baba, őt is.
Sajnos a babát elveszítettem, mielőtt még a világra jöhetett volna. Miklós engem hibáztat. Nem értem, hogy juthat ilyen az eszébe. Egyébként mostanában elviselhetetlen a kapcsolatunk. Ezért úgy döntöttem, elköltözöm tőle. Misi az egyedüli, akire számíthatok, igazi jó ikertestvér. Holnap eljön értem, és én is hazaköltözöm apuhoz.
Ha otthon leszek, kimegyek a temetőbe és ültetek a sírodra egy tő fehér rózsát. Mióta elmentél, még nem is voltam a temetőben. A leveleket, amiket eddig neked írtam, beásom a rózsabokor tövéhez, úgysem tudtam, hova címezzem őket.
Most már tudom, te nem tehetsz róla, hogy el kellett menned erről a földi világról. Én sem tehetek a kisbabám haláláról.
Örökké hiányozni fogtok mindketten!
Csókollak: Kati
Jövő héten folytatjuk!
Ha nem várnál addig: látogass el máris Terézanyuhoz!