Jelenlegi hely

Retró vonatozások és hétvégék 2024-ben

Visszazakatolnál a múltba, a 70-es, 80-as, 90-es évek világába a klasszikus, faburkolatú, lehúzható ablakos fülkés kocsival, vagy éppen forgatható ülésekben egy komfortkocsiban? Retró vonatozások és hétvégék 2024-ben

Retró járat a Balaton partján (2020 - Forrás)

Egy felejthetetlen nosztalgikus retró élmény a MÁV Retro járataival

2024-ben számos jeles alkalmat ünnepel a magyar vasút. Idén 30 éves a hazai InterCity-motorvonatgyártás egyedi járműve, a Samu. A V63-as „Gigant” villanymozdonyok 50 éve gördültek le a gyártósorról, az M44-es „Bobó” tolatómozdonyok pedig 70 évesek lettek. A MÁVAG gyár egyik legsikeresebb terméke, a 424-es gőzmozdony idén ünnepeli forgalomba állásának 100. jubileumát - a „Bivaly” becenévre hallgató mozdonyból a hazai és külföldi vasutaknak összesen 514 darabot gyártottak. Személykocsik terén az EuroCity-flotta gerincét nyújtó CAF járműsorozat első járművei 30 évesek lettek.

Ezek az évfordulós járművek kiemelt szerepet kapnak az idei retró rendezvényeken.

Nagyszabású retró hétvége idén két alkalommal és két helyszínen 

Júliusban a Balatonnál mutatkoznak be a MÁV-START közelmúltban elkészült retró járművei. Augusztusban pedig Debrecen környékén, hajdúsági vasútvonalakon találkozhatnak utasaink múltidéző, autentikus szerelvényekkel. Ezek mellett kisebb tematikus retró eseményeket is szervezünk az érdeklődőknek: a V63 és BVmot típusok, valamint a CAF sorozatú személykocsik évfordulójának emlékére több vonalon is különleges szerelvényeket közlekedtetünk majd.

Forrás

Szeptemberben Békéscsabán a XX. Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé keretein belül számos környékbeli vasútvonalon állnak forgalomba nosztalgikus szerelvények.

Retró hétvégék 2024 

Balatoni Retró Hétvége 2024. július 6-7.

Útvonal:

  • (Budapest –) Balatonfüred – Tapolca
  • Keszthely – Tapolca

Debreceni Retró Hétvége 2024. augusztus 17-20.

Útvonal:

  • Debrecen – Füzesabony
  • Debrecen – Nagykereki
  • Debrecen – Nyírábrány
  • Debrecen – Mátészalka
  • Debrecen – Tiszalök

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére