Jelenlegi hely

Megjelent az iskolatej rendelet

A következő tanévtől népszerű tejtermékekkel bővül az iskolatej-program kínálata.

Tej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek, az erről szóló földművelésügyi miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A rendelet augusztus 1-jétől a következő év július végéig öt szállítási időszakot jelöl ki. Egy héten legfeljebb négy tanítási vagy nevelési napon, gyermekenként és tanítási vagy nevelési naponként legfeljebb negyed liter tejegyenértékkel megegyező mennyiségű tejtermék osztható ki.

A különböző zsírtartalmú termékek mellett a natúr és gyümölcsös joghurtok, kefirek, illetve az ömlesztett sajtok szerepelnek a rendelési listán.

A középiskolákban közösségi forrásból, az óvodások, az általános iskolai tanulók, valamint a sajátos nevelési igényű óvodások és tanulók részére pedig részben közösségi, részben pedig központi költségvetési forrásból finanszírozzák az iskolatejet.

A támogatott tejet az szállíthatja, aki rendelkezik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) előzetes jóváhagyásával. Szállítási  szerződést kettő, három vagy öt időszakra lehet kötni.

A szállítók rangsorolása esetén - egyebek mellett - előnyben kell részesíteni azt a szállítót, amely a teljes tanévre szállít, illetve engedélyezett tejipari feldolgozó üzemmel vagy tejtermelést folytató tenyészettel rendelkezik.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére