Jelenlegi hely

Ismered azokat a napokat? – avagy anyák home office-ban

Ismered azokat a napokat, amikor már annyira felgyülemlik a fejed felett a tennivaló, hogy tudod, csak akkor végeznél vele, ha 3 napig alvás nélkül nyomnád?

És akkor elkezdesz stresszelni. Este lefekszel, de alig jön álom a szemedre, majd jön egy flo érzés és megjön a tuti: „holnap korán kelek, hatkor, nem inkább félhatkor, vagyis legyen öt, az még nincs olyan korán, még a gyerek ébredése előtt megcsinálom az egyötödét. Nyugis reggeli, kávé, elslisszan a suliba  7:30, és két órás etapokra bontva, 6-8 óra alatt meg is van a 3 napi feladat!” Ah, de király vagyok! Egyből milyen friss lett az agyam, akár le is mehetnék dolgozni, na de már elmúlt 11, hogy is gondolod, majd holnap, hisz annyi idő van még.

Megnyugszol, szép lassan lelassul a szívverésed és mintha semmi gondod nem lenne, elalszol.

Reggel édesdeden, kissé arcodra száradva a nyál, boldogan ébredsz, magadtól még az óracsörgés előtt, nyújtózol egy nagyot, vakon matatod a párnád alatt a telód, majd hirtelen megáll benned az ütő: 6:50 szundi lenyomva, Jóisten, elkésünk a suliból, Atyavilág az „egyötöd”??

Kapkodva ébreszted a kamaszod, de ő hallani sem akar rólad, valahogy mégis lelket versz belé, ketten kapkodtok. Valahogy elmegy a suliba, talán el sem késik. Fél 8-kor egyedül maradsz, de úgy fel vagy pörögve, mint egy ringlispíl, már a reggelit sem kívánod, leülsz dolgozni és újra belédmar az egyötöd.

Keresed a flot, mert majd mindjárt jön, majd 6 órán keresztül készülsz arra, hogy azonnal nekiállj dolgozni, addig persze bedobsz egy mosást, egy gyors ebédet is odaraksz, hazaér a gyerek, hát csak leülsz vele ebédelni, mert milyen már, hogy egyedül eszik. Aztán elpakolsz, majd rájössz, hogy nem teregettél ki.

De nincs itthon kenyér, meg tej sem. Elszaladsz a boltba, csak ide a kicsibe, hogy gyors legyél. Épp csak érintőlegesen találkozol Julival, a rég nem látott kollégáddal, csak pár szóval alig 45 perc alatt megbeszélitek az elmúlt 20 évet. Majd hazaérsz és segítened kell a lecóban. Nem érted, ezért gyorstalpalón bepótolod a hetedikes kémiát.

Nagy nehezen összehoztok valamit, de a gyerek már megint éhes. Megcsinálod a vacsorát, elpakolsz, már ennek a napnak úgy is mindegy. Lefekszel és elkezdesz stresszelni, alig jön álom a szemedre. Majd jön egy flo érzés és megjön a tuti: „holnap korán kelek hatkor, nem inkább félhatkor, vagyis legyen öt az még nincs olyan korán, még a gyerek ébredése előtt megcsinálom az egyötödét...”

Makai Marianna-Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére