Jelenlegi hely

Itt a kullancsszezon: mire figyeljünk?

Egy kimerítő, élményekben gazdag kirándulás után nincs is jobb érzés, mint hazaérni – ám a jól megérdemelt pihenés mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy este fürdőzés után alaposan vizsgáljuk át a testünket, hogy minél hamarabb felfedezhessük az erdőből esetlegesen hazahozott apró „potyautasokat.”

A kullancsok ugyanis koratavasztól késő őszig lesben állhatnak, és a gondos odafigyelés, a zárt ruházat, valamint a kullancsriasztó sprayk ellenére is előfordulhat, hogy a vérszívó utat talál a bőrünkhöz. Ez nem csak kellemetlen, de kifejezetten veszélyes is lehet, ugyanis a közönséges kullancsok számos betegség terjesztői lehetnek.1

A kullancsok leggyakrabban az erdőkben, valamint a bokros-fás, sűrű aljnövényzettel rendelkező területeken fordulnak elő. Kiemelendő azonban, hogy városi környezetben is megtalálhatóak, többek között parkokban, családi házak kertjében, illetve a magas fűvel benőtt, elhanyagoltabb területeken érdemes odafigyelnünk.1 Mindezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy a szabadtéri aktivitások extra odafigyelést igényelnek mind a gyermekek, mind a felnőttek számára, hogy a kullancsok által terjesztett fertőzéseket elkerüljük.

A gyerekek azért lehetnek nagyobb kockázatnak kitéve, mert az  élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, amely egymagasságban van a kisebb gyerekekkel. A kullancsok rendszerint a hajas fejbőrön, a hajlatokban – hónaljban, könyök- és térdhajlatban, lábujjak között – szeretnek megpihenni. Sokat segíthet, hogy ha ilyen területen járunk, figyelmesek vagyunk, különféle kullancsriasztó készítményekkel (spray, krém stb.) védekezünk, illetve zárt ruházatot viselünk.

Milyen betegségeket terjeszthetnek a kullancsok?

A kullancsokat vektoroknak nevezzük, mert világszerte számos emberi és/vagy állati fertőzést képesek állatról emberre átvinni. Hazánkban a két legfontosabb betegség, melyeket a hazai közönséges kullancs terjeszt, az FSME- vírus* 2 által okozott agyvelőgyulladás és a Lyme-kór, melyet egy baktériumfertőzés idézhet elő.

A vírusos agyvelőgyulladás az esetek jelentős részében tünetmentes, de előfordulhat, hogy 7-14 napos lappangási időt követően, enyhe betegségtünetek (láz, fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás stb.) jelentkeznek, majd néhány nap múlva a panaszok megszűnnek, teljes a gyógyulás. A veszélye abban rejlik, hogy minden ötödik betegnél egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával (rossz közérzet, magas láz, erős fejfájás, a nyak merevsége, hányás, tudatzavar, izombénulás) járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten.

A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel. Specifikus vírus-ellenes terápiája nincs, azonban a fertőzés védőoltással megelőzhető.1
A Lyme-kór legjellegzetesebb, az esetek 60-80 százalékában előforduló klinikai tünete a vándorló bőrpír (erythema migrans), amely általában 7-10 napos (de minimum 48 órás) lappangási idő után, a csípés helyén jelentkezik. A bőrjelenséget kísérheti enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés, de felléphetnek nem specifikus tünetek (pl. magas láz, gyengeség, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom, esetleg nyirokcsomó-duzzanat), valamint idegrendszeri tünetek is. Igen ritkán súlyosabb idegrendszeri szövődmény is kialakulhat. Megfelelő antibiotikummal általában jól gyógyítható, védőoltással azonban jelenleg nem megelőzhető betegség.1

A fentieknél ritkább, szintén kullancsok által közvetített betegség a humán babesiosis, a humán monocytás ehrlichiosis, a humán granulocytás anaplasmosis, a tibola, a krími-kongói vérzéses láz, valamint a tularémia.1

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

Ha észrevettük bőrünkben a kullancsot, azonnal szedjük ki! Fontos, hogy ne nyomjuk szét a testét, óvatosan távolítsuk el. Sose használjunk olajat, ecetet, mert az állat ugyan belefullad, de a sokk következtében az addig kiszívott vér egy részét is visszajuttatja a szervezetünkbe, az esetlegesen fertőzött gyomorváladékával együtt. Az eltávolításához egy vékony hegyű csipesz a legalkalmasabb (gyógyszertárakban megvásárolhatjuk), amellyel anélkül foghatjuk meg a kullancsot, hogy az utótestét összenyomnánk. Ha sikerült megragadni az élősködőt, határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből. Az nem okoz problémát, ha a szívókorongja bennszakad a bőrünk alatt, mert az néhány nap alatt távozik.

Jó, ha tudjuk:
1. Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző kórokozóval fertőzött kullancsok.
2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról potyognak ránk.
Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer Meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus
1. NNK Lakossági tájékoztató a kullancsokról Elérhető: https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-fooszta...
2. FSME: Risikogebiete in Deutschland (Stand: April 2011), Epidemiologisches Bulletin 17/2011 RKI, 2. Mai 2011/Nr. 17.
Elérhető: https://www.rki.de/DE/Content/Infekt/EpidBull/Archiv/2011/Ausgaben/17_11...

forrás: Deeplnsight Creative

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére