Jelenlegi hely

Szent István Nap – Négy napos rendezvénysorozat Budapesten

Minden idők legnagyobb szabású Szent István-napi fesztiváljára készül a főváros. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén 4 napon keresztül több mint 20 helyszínen lesznek változatos programok kicsiknek és nagyoknak.

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án az államalapítást, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük. Idén augusztus 19. és 22. között fesztiválszerű rendezvénysorozat várja a látogatókat sok helyszínen, többek között a Budai Várban, a Városligetben, a Várkert Bazárnál, a Kossuth téren, a Március 15. téren és a Tabánban.

A rendezvényeket a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások nem érintik. Minden program ingyenes, de van néhány, ami regisztrációhoz kötött.

A központi ünnepség programjai – 2021. augusztus 20.

8:00 – Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonással és Tisztavatással a Kossuth téren

9:00 – Légiparádé a Duna felett

17:00 – Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenet a Szent István Bazilikánál

21:00 – Új „Tűz és fények játéka” tűzijáték

Tűzijáték

Idén minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékra számíthatunk. Az Új „Tűz és fények játéka” névre keresztelt show komplex audiovizuális élményt nyújt majd fényjátékkal, kivetítőkkel és hangeffektekkel. A 34 perces műsor során mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról, és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat.

Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd.

Programok 20 helyszínen

A Hősök teréről a magyar történelem kiemelkedő alakjait felvonultató menet indul az Andrássy úton, a legkisebbeket pedig egész nap szabadtéri gyerekprogramokra várják. Megtartják a Mesterségek Ünnepét is. A koronázási jelvények megtekintése ingyenes lesz az ünnep alkalmából.

Lesz Utcazene és Foodtruck Show a Szabadság téren, Szabadrét Fesztivál az Erzsébet téren, illetve Magyar Ízek Utcája is a Lánchíd utcában, ahol megkóstolhatjuk az ország tortáját is. Az Alkotmány utcát a Városok sétánya kiállítás gazdagítja, itt lehet majd megtekinteni az újjáépített Aranyvonatot.

A Budai Várban a Tóth Árpád sétányon kap helyet a Hősök útja, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében lesz a Panorama Classical komolyzenei koncertsorozat, a Retro Tabán rendezvényen pedig ismét megelevenedik a kultikus városrész.

A Vörösmarty téren a legjobb magyar csárdák ételeit lehet megkóstolni a Csárda Fesztiválon, ahol a népzene és a néptánc kerül a fókuszba. A Március 15. téren kiemelkedő sportolóink mesélnek a SportHősök állomáson, a Vigadó téren az Operett Korzó színpadon a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel.

A hétvége során több tízezer embert vár a RoadMovie Live koncertsorozat a Műegyetem rakparton (fellép többek között: Ákos, Demjén Ferenc, Halott Pénz, Tankcsapda), a Nehru parton és a Bálnában Divat&Design Feszt fogadja az érdeklődőket. A Várkert Bazár előtti megnyílik a Magyar Ízek utcája, fellép a Kaláka, az Alma együttes, a Kolompos, de lesznek gyerekszínházi programok és Képmás est is.

A Városliget Gyerekligetté alakul, ahol fellép a Tintaló Társulás, a Varga Banda, rendeznek lovagi játékokat és Csukás István emlékkiállítást.

A Szent István Naphoz tartozó szabadtéri események védettségi igazolvány nélkül látogathatóak.

Részletes programok

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére