Jelenlegi hely

Elindult a #hovatovább - online Középiskolai Felvételi Expo, nyílt napok és börze!

Hiánypótló online platform a felvételiben érintett Szülőknek, Tanároknak és Diákoknak! 

Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben! 

A kialakult járványhelyzet miatt az általános iskolás 4. osztályos, 6. osztályos, 8. osztályos, végzős tanulók nem, vagy csak részben tudnak eljutni olyan tematikus pályaorientációs napokra, nyílt napokra és börzékre, ahol a továbbtanulásukról tájékozódhatnának. Ilyen formán jóval kevesebb információ, impulzus alapján kell a diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak meghatározniuk, hogy milyen középiskolába jelentkezzenek. Ebben szeretne útmutatót adni a Felelős Szülők Iskolája számtalan virtuális kiállító, előadó bevonásával. - Fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója. 

Miről szól a #hovatovább?

Szempontok, határidők, iskolák és szakmák bemutatkozása, pályaorientáció és munkaerőpiaci lehetőségek, karrierutak – ilyen és hasonló tartalmakkal kíván segíteni a felvételi döntésben a Felelős Szülők Iskolája #hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo online eseménye.

A regisztráltak extra, zártkörű felvételi programokon vehetnek részt a platformon belül, ezért is érdemes jelentkezni.
 

Hatalmas szükség van olyan fórumra és platformra, mint amit a Felelős Szülők Iskolája felvállalt az oktatás-felvételi témájában, hiszen most nincs olyan színes, változatos, szakmákat és iskolákat is nagytotálban bemutató börze vagy expo, ahol a diákok és szüleik tájékozódhatnak, információkat gyűjthetnek, saját magukra szabhatják a felvételi szempontjaikat. Izgalmas, újszerű kezdeményezés a #hovatovább, melynek nagy örömmel leszek szakmai házigazdája, Lisa mellett. – fogalmaz Balatoni József, alias Jocó bácsi, aki tanárként és pályaorientációs szakemberként lesz jelen az online börzén.

Online nyílt napok 

A 3 hónap alatt 2 x 2 héten át online nyílt napot tartanak a közösségi médiás felületeken, ahol pályákról, szakmákról, szakképzés és a diplomásképzés „harcáról”, munkaerőpiaci lehetőségekről, külföldi és magán iskolákról is szól lesz elismert és ismert szakértők közreműködésével.

Várják olyan iskolaigazgatók, osztályfőnökök jelentkezését is, akik szeretnénk felhasználni a pályaorientációban ezen tartalmakat, ezzel segítve diákjaik döntését!

 

#hovatovább napok december 1-14.

Edukációs, karrier és motivációs videók szereplői, szakértők, motivátorok, akik videóit megnézhetitek a december 1-14. közötti online nyílt napokon:

  • D.Tóth Kriszta, újságíró, WMN alapítója
  • Bovier György, motivációs tréner, kerekesszékes teniszező
  • Z. Kiss Adrienn, író, pedagógus, 
  • Kovács Henrietta, igazgató, Autistic Art
  • Eszes Valéria, Eötvös József Gimnázium igazgató-helyettese, (Kórházsuli bázisintézmény)
  • Berczelédi Réka, tanár, Kórházsuli társalapítója
  • Szilágyi Márta, igazgató, Budenz József Alapítványi Gimnázium
  • Balog Fruzsina, kamasz segítő szakember, XVGYIÖK, 
  • Gábor Balázs, diákpolgármester, XVGYIÖK
  • Czékmány Anna, múzeumpedagógus, Petőfi Irodalmi Múzeum
  • Fülöp Bea, sportszülő, tanár, újságíró
  • Bagdány Albert, válogatott tőrvívó, diáksportoló
  • Kessler Zoltán, vívóedző, Szigetszentmiklósi Tőregylet elnöke
  • Tihanyi Rita, pedagógus, tanulásmódszertan-tréner
  • Trunk Tomi, magyar korosztályos síválogatott, influencer
  • Veres Rita, az Edisonplatform vezetője
  • Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő, panpeterstop blog
  • Polus Enikő, mentálhigiénés szakember
  • Varga István, jövőkutató, marketingszakember
  • Léder László, pszichológus, író, szervezetfejlesztő tréner, Apa Akadémia
  • Tóthné Almássy Mónika, kórházpedagógus, a Kórházsuli társalapítója
  • Dobos Orsolya, oktatási szakértő, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete társalapítója
  • Molnár Lajos, oktatási szakértő, Alapítványi és Magániskolák Egyesület társalapítója , KÜRT Alapítványi Gimnázium igazgatója,
  • Naderi Zsuzsanna, oktatási szakértő, Alapítványi és Magániskolák Egyesületének társalapítója
  • Makranczi Zsolt, Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója, a Mozaik Múzeumtúra szakmai igazgatója

A dec 1-14. közötti eseményre itt lehet jelentkezni ››

Szakmai partnerek: Kórházsuli, Da Vinci Kids, Mozaik Múzeumtúra, Petőfi Irodalmi Múzeum, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, Szurikáta Alapítvány a diabéteszes gyerekekért, Autistic Art, Jocó bácsi világa, XVGYIÖK, Apa Akadémia, Pánpéterstop blog, Érdi Szakképzési Centrum

Folyamatosan bővülő bemutatkozók:

Iskolák bemutatkozói ››

Oktatási szolgáltatók bemutatkozói ››

További információk 

- Budapestimami -
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére