Jelenlegi hely

Elindult a TehetségKapu portál

A tehetségek felismerését és kiválasztását segíti a www.tehetsegkapu.hu oldal, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a TehetségKapu portál indulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a tehetség gondozása közös ügy, abban a családoknak, a pedagógusoknak, az iskoláknak, a szakembereknek, a civil partnereknek és azon állampolgároknak is szerepük van, akik az adó egy százalékával járulnak hozzá ehhez az ügyhöz.

A TehetségKapu oldal létrehozásával a tehetséggondozás ügyét, a tehetségek felismerését, az eligazodást, a családokat, a gyermekeket, a tehetséggondozásban közreműködő szakembereket, pedagógusokat szeretnék segíteni - mondta.
A portál szándékaik szerint segít a tehetségek azonosításában, fejlesztésében és a legmegfelelőbb programok, mentorok megtalálásában. Az oldalt a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósították meg.

Novák Katalin kitért arra, hogy idén és jövőre is 2,8 milliárd áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programra, s évente 300-350 ezer tehetséges gyermeknek tudnak támogatást nyújtani a programon keresztül. Beszámolt arról is, hogy minden eddiginél többen éltek az adó egy százalékának felajánlásával a Nemzeti Tehetség Program javára, idén 351 ezer adózó döntött így, 5,4 százalékkal több a tavalyinál.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár rámutatott: a tehetséggondozásban elsődleges szerepe van a pedagógusnak, hogy felismerje a tehetséget, és aztán ezzel tudjon úgy sáfárkodni, hogy az ne vesszen el. Ehhez a szükséges módszertant is birtokolniuk kell a pedagógusoknak - mondta, hozzátéve: a pedagógus-továbbképzés átalakítása zajlik, 2018-tól szeretnék ezt más alapokra helyezni. Az államtitkár kitért az Arany János Tehetséggondozó Programra is, amely értékelése szerint kifejezetten jól működik, a kormány a szükséges forrásokat biztosítja. A programot tovább erősítenék - tette hozzá.

Közlése szerint 12 milliárd forintot fordítottak az elmúlt időszakban informatikai fejlesztésekre, ez az összeg csaknem 50 milliárdra nő majd. A tehetséggondozás a középiskola végén nem zárul le, folytatódik az egyetemeken, s elemi érdek, hogy e hallgatóknak valódi alternatívát kínáljanak a hazai egyetemeken is. Ezt célozza az Új Nemzeti Kiválósági Program, amely a középiskolában magas teljesítményt nyújtókat segíti. A program első ösztöndíjai már szeptembertől elérhetőek - mondta, és reményét fejezte ki, hogy a 2,2 milliárdos keret növelhető lesz a jövőben.

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese hozzátette: a portál kialakítása előtt mintegy ötezer pedagógust kérdeztek meg a tehetséggondozáshoz való viszonyáról. A tehetségazonosításra rengeteg kérdőívet töltöttek fel, a rendszer ugyanakkor önkéntes, nem kötelező, de bíznak abban, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel.

A jövő tanévre egy a portálon regisztrált tanuló az online kérdéseken végighaladva megkaphatja tehetségprofilját, azaz azt, hogy mennyire motivált, az egyes területeken mennyire tehetséges. Össze tudják kapcsolni a mentorokat, az intézményeket és a tehetségeket is egymással, valamint jól működő nyári táborok, szakmai hetek ajánlására is lehetőség van az intézmények számára. A sajtótájékoztató végén stratégiai együttműködési megállapodásokat írt alá az Emmi, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája képviselője.
Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 
Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. Segítünk a választásban!
Ugrás az oldal tetejére