Jelenlegi hely

Babakozmetikumokat vizsgált a fogyasztóvédelmi hatóság

 A kisbabáknak szánt 40-féle kozmetikum közül hat esetben találtak termékbiztonsági problémát a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei, mikrobiológiai szempontból minden termék megfelelt a vizsgálaton - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az MTI-vel kedden.

A hatóság a pelenkával fedett bőrterületet érintő 21-féle hintőporban és 19-féle babakrémben vizsgálták a tartósítószerek mennyiségét, és a bőrápoló termékek mikrobiológiai vizsgálatát. Ellenőrizték azt is, hogy a tartósítószermentesnek vagy parabenmentesnek jelölt termékek valóban azok-e.

A vizsgált 21-féle hintőpor közül 1 termék olyan tartósítószereket tartalmazott, amiket a címkén nem tüntettek fel, és ezen túl 3 hintőpornál nem jelölték meg, hogy azok nem használhatóak pelenkával fedett bőrterületen. További 2 esetben pedig a címkén nem tüntették fel a "Ne használja a pelenkával fedett bőrfelületen" mondatot.

A vizsgált 19-féle babakrém mindegyike megfelelt a vizsgált követelményeknek, a vizsgált termékek listája a hatóság honlapján található.

 

Forrás: MTI
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére