Jelenlegi hely

Alacsonyabbnak látják a legfiatalabb gyermeküket az anyák

Valós méretüknél alacsonyabbnak látják legfiatalabb gyermeküket az édesanyák egy új tanulmány szerint.

A Current Biology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a "bébi-érzékcsalódás" nincs összefüggésben azzal, hogy egy anyának hány gyermeke van. A vizsgálatba bevont édesanyák átlagosan 7,5 centiméterrel becsülték alá a legfiatalabb utódjuk magasságát, míg a többi gyermekük méretét teljes pontossággal mérték fel.

 

Az ausztrál Swinburne Műszaki Egyetem kutatóinak részvételével készült tanulmány szerint ez egyfajta alkalmazkodó mechanizmus, amely a legsebezhetőbb utód táplálását és védelmét szolgálja. A kutatók 747 anyát vontak be a vizsgálatukba és arról kérdezték őket, hogy észleltek-e hirtelen bekövetkezett változást a legfiatalabb lányuk vagy fiuk magasságában közvetlenül az után, hogy újabb gyermeknek adtak életet. A résztvevők több mint kétharmada - 70 százaléka - igennel válaszolt.

Az érzékelésbeli változás elsősorban a család korábbi "kisbabájára" irányult és az anyák kisebb valószínűséggel érzékeltek magasságbeli változást a többi gyermeküknél. A kutatók szerint az anyák érzékelésében jelentkező hirtelen változás nem csupán azért van, mert az idősebb gyermek jóval nagyobbnak tűnik az újszülött mellett. Valójában azért történik, mert a szülők mindvégig érzéki csalódás áldozatai voltak, és a valóságnál kisebbnek látták a legfiatalabb gyermeküket. Amikor azonban új baba érkezik a családba, a varázslat megtörik és a szülők immár valós méreteiben látják a gyereküket - adta hírül a BBC News.    

A résztvevők közül hetvenet arra kértek a kutatók, hogy falra rajzolt jelölésekkel becsüljék meg minden gyermekük magasságát. Az édesanyák sorra alábecsülték egyetlen vagy legfiatalabb - 2 és 6 éves kor közötti - gyermekük testmagasságát, míg sokan közülük remekül szerepeltek a többi gyermekük méretének, és a különböző hétköznapi tárgyak, úgy mint a fürdőszobai mosogató vagy a konyhapult magasságának megbecsülésében.

 

Forrás: MTI

Az eredeti cikk itt olvasható!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére