Jelenlegi hely

Megjelent magyarul "A szoptatás női művészete"

A vezető hazai szoptatástámogató szervezetnek sikerült kiadnia azt az édesanyáknak szóló kézikönyvet, melyből világszerte már 3 millió példány kelt el, de magyarul még sosem jelent meg.

 

A La Leche Liga Magyarország Egyesület (LLL; [lá lecse liga]) 20 éves álma valósult meg a múlt héten, amikor saját kiadásában megjelentette "A szoptatás női művészete" című könyvet, mely az Egyesült Államokban már a 8. kiadását érte meg 2010-ben. A könyv legendás mind az angolul olvasó anyák, mind a szoptatást támogató szakemberek (LLL szoptatási tanácsadók, IBCLC laktációs szaktanácsadók, védőnők, dúlák, bábák) között, ezért nagy várakozás előzte meg a megjelenést.

Az LLL célja az, hogy a magyarra fordított és a hazai viszonyokhoz igazított könyv ugyanazon az elfogadó, támogató, ugyanakkor közvetlen hangon segítsen a gyermeküket szoptatni vágyó édesanyáknak, amely az eredeti könyv sajátos ismertetőjele: nem utasítja az anyákat semmire, nem ítéli el önálló döntéseiket, és nem fosztja meg a családokat kompetenciájuktól.

A szoptatás női művészete nagyrészt önkéntes munka eredményeként készült el, ahogyan maguk a képzett LLL szoptatási tanácsadók is önkéntesként dolgoznak, ingyen nyújtanak segítséget a hozzájuk forduló anyáknak, családoknak. Bár szakemberek megbízására is sor került bizonyos munkafázisoknál, a szerkesztés, a grafikai munka és a képanyag összeállítása édesanyák önkéntesen felajánlott munkájából valósult meg. Számos fotós és több száz család küldött fényképeket és illusztráló történeteket a könyvhöz.

Az LLL 2013. november 16-án, szombaton (Budapesten, a Hotel Tulip Inn Feszty termében) könyvünnepet rendez annak örömére, hogy ez a különleges könyv mostantól a magyarországi és erdélyi édesanyáknak is segítségére lesz. A könyvünnep vendége Erős Antónia.

Forrás: lll.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére