Rengeteg szülő retteg, vagy ami még rosszabb, néz tehetetlenül a gyerekét érő mindennapos iskolai bántással szemben.
Szándékosan írok bántást, mert itt nem a durva és súlyos lelki vagy fizikai terrorról beszélek. Hanem az ún. kisebb, de egyáltalán nem mellékes szúrkapiszkákról, a kibeszélésről, a beszólogatásokról, a másik kiközösítéséről, ócsárolásáról, iskolai cuccok eltüntetéséről. Szóval azokról a "gyengébb", ám igen bántó sebekről, amiket egy-egy érzékenyebb gyerek akár évekig cipelhet magával. És, amiről sok esetben mi szülők sajnos mit sem tudunk...
De ha tudunk is róla, mit tehetünk?
Kitől lehet segítséget kérni, ha lehülyézik a gyereket? Mi a következménye annak, ha mindenféle ocsmány káromkodást vágnak a fejéhez az iskolai wc-ben? Mit lehet csinálni akkor, ha kiközösítik egy társaságból? Kihez lehet fordulni, ha reggelente gyomorgörccsel megy az iskolába, mert fél, hogy az osztály előtt nevetségessé teszik, esetleg télvíz idején heccből minimum heti egyszer eldugják a télikabátját? - Csak néhány példa, amivel újabban egy egyébként normális, okos és értelmes ötödikes osztályközösségben küzdünk a szülőkkel.
Mit mond az iskola?
"Hm...majd jobban odafigyelek!"
"Próbálok velük beszélgetni..."
"Nagyon nehéz velük, borzasztó érzékeny korban vannak..."
"Én nem voltam ott, nem is tudom kinek higgyek..."
"Ezek a mai gyerekek már nagyon mások, nem lehet úgy lekötni őket..."
"Mindenki beszélgessen el otthon a gyerekével..."
Igen ám, de általában pontosan az a szülő nem érzi úgy, hogy bármiről is beszélgetnivalója lenne, akinek a leginkább kellene...
Magad uram, ha szolgád nincsen
Biztos vagyok benne, hogy pedagógus és iskola válogatja, de egyre inkább úgy érzem, hogy ilyen ügyekben az iskola egész egyszerűen eszköztelen. Ha nincs látványos verekedés, ha nem lehet valakit tettenérni egy csúnya káromkodáson, ha nem vallja be valaki, hogy "Igen, tanárnő ezt és ezt én tettem", addig a bántó szent és sérthetetlen.
Márpedig a legtöbb gyerek eleinte várja, hogy történjék valami. Kéri a segítséget, fut a tanárhoz, panaszkodik a szülőnek. Hisz minden gyerek tudja, hogy ilyen normális esetben nem történhet meg következmények nélkül... Normális esetben. Egy ideális világban.
Ez viszont nem egy ideális világ.
Szóval arra jutottam, hogy jelenleg 3 dolgot tehetek:
1. Felvértezem a gyerekemet rengeteg beszélgetéssel.
Vagyis megpróbálom nem elrontani az érzékeny kamasz lányommal a viszonyunkat, hogy ha bármilyen bántás éri, legalább tudjak róla. Azt hiszem ez máris nagy szó lesz!
2. Ha bántják, nem várom meg, amíg lelki nyomorék lesz belőle, és az iskola is észleli, hogy baj van.
Hanem azonnal felveszem a kapcsolatot a másik oldalon érintett szülőkkel, mindegy mennyire nyitott vagy elutasító emberek. Mégpedig két ok miatt: 1. Én is azonnal szeretnék tudni róla, ha a gyerekem valakit bánt. 2. A legtöbb szülő igenis tud hatni a gyerekére, és segítőkészen áll a problémához.
3. Nem várok az iskolára másban sem, gyűjtöm a szülői ötleteket, ami segíthet a konfliktusok békés rendezésében.
Múlt héten hallottam is egy klassz ötletet!
Hetedikes lányok közti visszatérő probléma volt egy osztályban, hogy kibeszélték egymást. Ment az állandó gyűlölködés, az "XY ezt mondta rád, ő meg azt mondta." Emiatt folyamatos balhék, klikkesedés, féltékenykedés, sárdobálás folyt két, nagyon erős karakterekből álló lánycsapat között.
Ezt unták meg a szülők (illetve leginkább azt, hogy mindebben az iskola teljesen tehetetlen), és három anyuka vezénylésével egy nyugis vasárnap délután meghívták az ellenséges csapatokat semleges területre, egy közös pizzasütögetésre.
Nem volt épp fesztelen a hangulat, mikor az egyik anyuka bedobta, hogy játsszunk fülbe súgós játékot! Ezt biztos Te is ismered, ez az, amikor valaki kitalál egy néhány szóból álló mondatot, megsúgja a mellette állónak, majd így sorban szépen mindenki továbbadja, amit hallott.
Persze a lányoknál is pontosan az történt, ami ilyenkor lenni szokott: mire az utolsó láncszemhez ért a mondat, tök más lett belőle, mint az eredeti üzenet.
Voltak nagy röhögések, hatalmas viháncolás, vidáman ment a pizzás délután, mire az egyik anyuka felállt, szót kért, és komoly tekintettel azt mondta: Látjátok lányok, pontosan ez történik veletek az iskolában is! Valaki mond valamit, majd a másik hozzákölt, félreérti, és a végén ok nélkül bántjátok egymást, elrontjátok a saját és a másik napját egy értelmetlen félreértés miatt. Pedig nézzétek meg, potyog a könnyetek a nevetéstől! Jól érzitek magatokat egymás társaságában! Mi lenne, ha mostantól jóban lennétek egymással?
Hát nem zseniális?! Pedig ez csak egy egyszerű játék!
Nem vagyok naív, tudom, hogy nem minden helyzetben segíthet egy ilyen "csapatépítő" délután, de van, ahol igen! Akkor hát miért is ne próbálnánk meg..?
Ha Neked is van hasonló ötleted, kérlek, írd meg! Addig is konfliktusmentes, felhőtlen iskolai éveket kívánok Neked! ;)
Szerző: Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami -
Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy mások is olvashassák!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges