2020. március 23.
Ma reggel télre ébredtünk.
A nagyokat biztos megviselte az időjárás, mert alig akartak felébredni. Bezzeg a legkisebb most is a szokásos időben 5 után nem sokkal ébredt.
Még a család többi tagjának ébredését vártuk, gondoltam újrapróbálom a jógát. Elég érdekes volt egy kétéves csomaggal a hátamon.
Délelőtt iskolásat játszottunk.
A nagyobbik egészen önállóan oldja meg a dolgot. Nagyon büszke is vagyok rá!
A kisebbel gyakoroltunk, ismételtünk.
Ebéd előtt még egy kis legózásra is volt idő.
A tegnapi főzőcskézésnek hála a mai ebéddel nem kellett sokat pepecselni. A palacsintatésztában kisütött húst bedobtam egy serpenyőbe. Ketchuppal, mézzel pirítottam le, szezámmaggal szórtam meg. Mellé rizs volt köretnek.
Délután a középső gyermek kérésének megfelelően pillangót készítettünk. Maradék anyagból varrtunk egy kis plüsst. Kiszabtam az agyagot, megmutattam a kezdő öltést. A többit a gyerkőc csinálta. A végén az összevarrásban segítettem csak.
Bár az udvari program elmaradt - ez meglátszott a legkisebb déli alvásán is - én nagyon elfáradtam.
Holnap új nap, remélem, új lendülettel!
2020. március 24.
Hát.... nem volt egyszerű napunk.
Mikor már azt hiszem, hogy kezdünk belerázódni ebbe a karantén-suli-buliba, akkor jön egy ilyen nap, mint a mai és sutba dobhatom a gondosan megtervezett napirendet, órarendet.
A hajnali kelés után (köszi, legkisebb, hogy edzésben tartasz!) gyorsan összedobtam egy kis reggelit a család többi - ekkor még javában horkoló - tagjainak.
Amint feleszméltek, mentem kutyát sétáltatni. Lassan ez lesz a nap fénypontja. Azt hiszem a blöki a helyzet legnagyobb nyertese. Ugyanis, most, hogy ember nincs az utcán - köszi mindenkinek az együttműködést!!! - elengedtem, hagy fusson szabadon. Míg elértünk az utca vègére meg vissza (kb. 200 méter) a kutya kb. 1 km-t szedett a lábaiba össze. Fut, szalad, amerre lát, aztán boldogan siet hozzám és örömmel veszi tudomásul, hogy ma is szabad napja volt. De jó neki!!!
Délelőtt próbáltam a kisebbik iskolás heti iskolai feladatait összeszedni. Talán már írtam, hogy ő mindig kedden kapja heti mennyiséget, a hétfő a gyakorlásé, ismétlésé. Mire mindent összeszedtem, kinyomtattam, leírtam és beosztottam el is ment 1 óra. Az ebédfőzés ma is könnyített volt a vasárnapi mélónak köszönhetően. (Pörkölt készült mára.) Lebbencslevest kellett csak odatenni. Ez nem egy nagy művészet a nagyobbik gyerek fel is ajánlotta, hogy legközelebb ő csinálja! Hajrá! Nem vagyok semmi jónak az elrontója!
Mivel tegnap tél volt és marha hideg is passzoltuk az udvari programot, de ma már muszáj volt pótolni.
Ezért az ebéd előtti 1 órát kint töltöttük.
Ebéd után azonban jött a könyörtelen tanulás. Egész gyorsan megvoltunk a mai adaggal.
Később közös játékra és pudingkészítésre is maradt idő. Ez utóbbit a nagylány teljesen egyedül abszolválta.
Be kell valljam délutánra úgy éreztem, hogy elértem a fizikai teljesítőképességem határát, így megkértem életem drága párját, hogy tartsa a frontot egy fél órára, mert muszáj ledőlnöm. Totál kész voltam.
Fogalmam sincs, hogyan csinálják mások mindezt munka mellett, beteg gyermek mellett.
Valami különös földöntúli erőt sejtek az egészségügyben dolgozó anyákban, hogy bírják, csinálják és nem adják fel ezekben a nagyon nehéz időkben sem!
Én csak itthon tartom a frontot. Elképzelésem sincs arról, milyen lehet egy többfrontos harc!
Kitartást mindenkinek!
A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.
Segítsünk egymásnak!
Szerző: Pál Veronika
- Miskolcimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges