Jelenlegi hely

Új csemege a maradékból

Amikor „nagymama” receptek alapján sütök valamit, akkor biztos lehetek benne, hogy a hozzávalókból nem marad felesleg. De nem minden recepttel van ez így, és el is számolhatja magát az ember. Az ünnepi készülődés alatt pedig jól is jöhet egy kis többlet, mivel a kimaradó hozzávalókból ötletes csemegék készülhetnek.

Ezekkel az ötletes ételekkel sikeresen elverhetjük csemetéink éhségét, és elterelhetjük a figyelmüket a karácsonyra készülő remekművekről.

Íme néhány ötlet:

Mák, tojás

Ha marad otthon mák, finom mákos guba készülhet belőle. A felvágott kifli karikákat fél liter tej, 4 tojássárgája, 4 kanál cukor és a maradék mák keverékébe forgatjuk, majd hőálló tálba rakjuk. A tetejére a cukorral felvert tojásfehérjét tesszük, majd összesütjük.

Több sárgája fogy, mint fehérje? A feleslegessé vált fehérjét kemény habbá verjük és cukros darált diót forgatunk bele óvatosan, hogy a hab ne törjön össze. A masszát nagy tepsire tett sütőpapírra halmozzuk kanalanként és legalacsonyabb fokozaton sütőbe tesszük. Inkább szárítjuk, mint sütjük. Csak kihűlve vesszük le a sütőpapírról. Nagyon finom édesség készül így a „maradék energiából”.

A sárgája maradt ki? Én omletthez szoktam felhasználni, egy kanál liszten verem fel a sárgákat és a mellé szánt teljes tojásokat. Egy korty tejet adok még hozzá, és ízlés szerint sajtot. A serpenyőben előre sütöm a sonkát, vagy szalonnát, kolbászt, ráöntöm a tojást, de nem darabolom, mint a rántottát, hanem fordítom, mint a palacsintát. A kész omlettre bőven sajtot reszelek.

De legutóbb a férjem nagymamája a forrásban lévő zöldséglevesbe keverte a pogácsából kimaradt kis sárgáját, és finom kis levesbetétet kapott, kínai levesekben kóstolunk hasonlót.

Alma párolva, facsarva

A fölöslegbe maradt párolt almát palacsintába lehet felhasználni. A hagyományos palacsintatésztába nyersen, nagylyukú reszelőn is reszelhető alma, de igazán aromás a fahéjas, cukros, párolt almával lesz a palacsinta. Vigyázzunk, hogy ne tegyünk bele sokat a nyers tésztába, akkor gondunk lehet a kisütéssel. Az almás palacsinta egyébként is vastagabb szeletté sül. Savanykás-édeskés íze miatt mi töltetlenül szoktuk megenni, de az összes hagyományos töltelékkel nagyon finom.

Én, ha friss almalevet facsarok otthon gyümölcscentrifugával az almaszezonban, akkor a kifacsart pépből, kis almaléből és vaníliapudingból krémet főzök, szögletes háztartási kekszre kenem, több emelet magasan, a tetejére pedig a mikulásból megmaradt tejfigurákból csoki réteget olvasztok.

Sült húsok

A sültekből ízelítőt adhat a lenyesett darabokból készülő (majonézes) saláta. A gyerekeknek pedig biztos nem kell kétszer kínálni az amerikai módra megrakott szendvicseket, a vékony csíkokra vágott hússal, zöldségekkel és sajttal.

Trükkök süteményekkel

A máglyarakást, mint a megszáradt kifli és zsemle újrahasznosításának módszerét mindenki ismeri. De el lehet készíteni szikkadt kalácsból, vagy más édes vagy semleges péksüteményből, pl. briósból is.

A körbevágott süteményszélekből egy kis csokoládé- vagy vanília sodóval és tejszínhabbal készülhet a gyors „somlói galuska”.

Karácsony előtt, a szünidőző gyerekeid és otthon sertepertélő férjed úgyis hálás közönsége lesz minden, a konyhából kikerülő édességnek és csemegének.

Ha a te konyhádban is új ételek születnek a feleslegből, oszd meg velünk az ötleteidet!

Ági, Csabaimami 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor jön a kérdés: Tényleg van Mikulás?

Amikor jön a kérdés: Tényleg van Mikulás?

Mindannyian szembetaláltuk már magunkat ezzel a kérdéssel. Első alkalommal, mikor mi magunk szerettük volna tudni, most meg a ló másik oldalán állva. Amennyire gyerekként szerettük volna tudni, épp annyira szeretnénk most elkerülni a válaszadást.
Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Ugrás az oldal tetejére