Jelenlegi hely

Balassagyarmat: program a népességmegtartó erő növelésére

Komplex programot állított össze Balassagyarmat önkormányzata a város népességmegtartó erejének növelésére, ennek fontos része, hogy a legalább három gyermeket nevelő családok ingyen kaphatnak építési telket - jelentette be a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy két városrészben összesen 15 telket alakítottak ki, amelyekre a legalább három gyermeket nevelő, illetve vállaló családok pályázhatnak. Előnyt élveznek azok, akiknek a pályázat elbírálásakor már legalább két gyermekük van, illetve azok is, akik más településről költöznek Balassagyarmatra.

Hozzátette: a legfontosabb cél, hogy növeljék a város népességmegtartó képességét. A pályázatokat negyedévente bírálja majd el az önkormányzat, de az érdeklődés máris jelentős, igény esetén pedig újabb, telekosztásra alkalmas területeket vonnak be a programba.

A város önkormányzata már korábban is tett intézkedéseket a népességmegtartó erő növelésére: 2007 óta minden megszülető gyermek kelengyepénzt kap, a diákokat tanulmányi ösztöndíjakkal segítik, fejlesztik az intézményhálózatot, társasházépítő program indult, az első lakáshoz jutókat pedig kamatmentes hitellel támogatják.

"A kormány legutóbb hozott családtámogatási programjához illesztve ez óriási lehetőséget jelent a gyermekvállalás ösztönzésére, a többgyermekes családok letelepítésére, a városban tartására" - mondta a polgármester a mostani intézkedésről.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI kérdésére elmondta, hogy a telkek mérete 590-től 650 négyzetméterig terjed, családi házak és társasházak építésére is alkalmasak. Mivel a közművesítettség foka eltérő, árat nehéz meghatározni, de telkenként az önkormányzati kedvezmény átlagosan 1-1,5 millió forint között alakul. Egy hasonló méretű, teljesen közművesített telek ára ma, városrésztől függően 3 és 7 millió forint között alakul Balassagyarmaton - tette hozzá.

A városban csaknem 16 ezren élnek, a lélekszámot az elmúlt években sem az el- és a bevándorlás, sem a halálozások és a születések aránya nem változtatta meg lényegesen. A környékre települő vállalkozások munkahelyteremtő tevékenységének köszönhetően azonban jelentős mértékben növekszik az érdeklődés a balassagyarmati lakhatási lehetőségek iránt - jegyezte meg az alpolgármester.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére