Jelenlegi hely

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.

A pszichológia egyik alaptétele, hogy a külső környezet és a belső világunk szorosan összefügg. „Ha körülöttünk káosz van, az gyakran a lelkünkben is megjelenik, míg egy rendezett, tiszta tér megnyugtat, és segíthet összeszedettebbnek érezni magunkat” – mondta el Fuller Bianka pszichológus.

„Ugyanakkor az is igaz, hogy mindannyiunknak más és más a viszonya a takarításhoz. Van, aki számára a napi rendrakás a biztonságérzet záloga, mások inkább csak akkor nyúlnak a porszívóhoz, ha már tényleg muszáj.”

A pszichológiában a személyiségtípusok egyik legnépszerűbb kategorizációja az úgynevezett Big Five modell, amely öt alapvető dimenzió mentén írja le, hogyan működünk: nyitottság, lelkiismeretesség, extraverzió, barátságosság és neuroticizmus. Ezek a vonások nemcsak a gondolkodásunkat és kapcsolatainkat, hanem a mindennapi szokásainkat, így például a takarításhoz való hozzáállásunkat is alakítják.

Lelkiismeretesség: a rendszeretők világa

A takarítási szokások legszorosabb kapcsolatban a lelkiismeretesség dimenzióval állnak. Az igazán lelkiismeretes személyiségek jellemzően precízek, szervezettek, és nagyra értékelik a tisztaságot. Számukra a rendezett környezet a biztonság, a stabilitás és a hatékonyság szimbóluma. A gyakori, aprólékos takarítás számukra nem teher, hanem a mindennapi működés természetes része.

Neuroticizmus: a rend, mint kontroll

Az érzelmileg érzékenyebb, szorongásra hajlamosabb emberek gyakran használják a
takarítást feszültségoldó eszközként. Számukra a külső rend a belső kontroll élményét adja:
ha a lakás tiszta és rendezett, kevésbé érzik magukat túlterheltnek.

„A takarítás rutintevékenység, amely nem igényel jelentős kognitív erőbefektetést, így más rituálékhoz hasonlóan csökkentheti a szorongást és erősítheti a kontrollérzetet. Könnyen kerülhetünk általa flow állapotba, aminek során belefeledkezünk az adott tevékenységbe, megszűnik az időérzékelésünk, és egyfajta nyugodt, koncentrált állapotba kerülünk, ami javítja a hangulatot, csökkenti a szorongást, és erősíti az hatékonyság érzését. Ezért nem véletlen, hogy sokan épp stresszes időszakokban érzik szükségét annak, hogy kitakarítsák az életterüket”

– mondta el Fuller Bianka. Ez a fajta hozzáállás sokszor segít megnyugodni, de olykor túlzott ragaszkodáshoz is vezethet a makulátlan környezethez.

Nyitottság: kreativitás a káoszban

Azok, akik magas pontszámot érnek el a nyitottság dimenziójában, jellemzően elfogadóbbak a rendezetlenséggel szemben. Számukra a kissé kaotikus környezet nem feltétlenül zavaró, sőt, gyakran inspiráló. A sokféle inger, a nem teljesen strukturált tér új asszociációkat hívhat elő, ami kedvez a kreativitásnak. Ezért fordulhat elő, hogy valaki lazábban kezeli a rendet, miközben kifejezetten ötletgazdag és alkotó.

„Letisztult környezetben könnyebben hozunk jó, megfontolt döntéseket, jobban fókuszálunk, és nő az kontroll érzése is. A rendezetlenség ezzel szemben serkentheti a kreatív gondolkodást, mert a nem strukturált környezet új neurológiai kapcsolatokat hozhat létre és ez generálhat új ötleteket. Éppen ezért érdemes a rend kérdésére rugalmasan tekinteni”

– magyarázza a pszichológus.

Extraverzió és barátságosság: a társas dimenziók

A magas extraverzióval rendelkezők számára a takarítás sokszor társas helyzethez kötődik. Inkább akkor szánják rá magukat, ha vendégeket várnak, vagy ha a közös élményhez fontosnak érzik a rendezett környezetet. A barátságosság pedig abban játszik szerepet, hogy valaki mennyire figyel mások igényeire: az empatikusabb, együttműködőbb emberek hajlamosabbak a közös tér tisztaságáért tenni, míg mások inkább a saját komfortjuk alapján döntenek.

A takarítási szokásaink visszatükrözik a személyiségünk alapvonásait és a belső világunkat. Van, akinek a rend a biztonság és stabilitás forrása, másnak a káosz a kreativitás tere, megint másoknak pedig a társas kapcsolatok alakítják a takarításhoz való hozzáállását. Bármelyik típusba tartozzunk is, nagyban csökkentheti a házimunkához kötődő szorongásunkat, ha megfelelő eszközökkel állunk neki a takarításnak.

Cikk forrása: Noguchi

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére