Jelenlegi hely

Dr. Kovács Fatime: Hogyan nyerj erőt a félelmeidből?

Dr. Kovács Fatime remek írása, hogyan nyerjünk erőt félelmeinkből, kitartásunkból, hiszen győzelmekből keveset tanulhatunk. Amikor viszont rosszul sülnek el a dolgok, amikor nehéz helyzetekbe kerülünk, és nehezen jutunk ki belőlük, amikor százszor próbálunk felállni, és százszor esünk vissza, és csak a százegyedik alkalommal találjuk meg a megoldást, akkor sok jó dolgot nyerünk, érettebbé válunk, és jobban megismerjük önmagunkat.

Hogyan nyerj erőt a félelmeidből? 

A férfi nézte a pillangót a félig nyitott selyemgumóban. Nézte, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. A Férfi úgy döntött, segít a Pillangónak. Kinyitotta a selyemgubót és a Pillangó könnyedén kijutott. De a teste gyenge volt, a szárnyai összezsugorodtak.

A Férfi várta, hogy bármelyik pillanatban kinyíljanak a szárnyai, kitáguljanak és képes lesz majd elrepülni. De nem ez történt. A Pillangó az életét ebben az erőtlen testben töltötte. Soha nem volt képes repülni. A szűk selyemgubó és a kijutásért való erőfeszítés szükséges része lett volna az életének. Ettől vált volna erőssé.

Ha úgy érzed, sokszor kerülsz te is a Pillangó helyzetébe, mert szeretnél kitörni valamiből, de nem tudsz, nem mersz, mert félsz…

  • ha azt érzed, akadályok vannak előtted és nem látod a kiutat…  
  • ha azt kívánod, bárcsak valaki megmondaná neked, hogy mit tegyél vagy ne tegyél egy kérdéses helyzetben…
  • ha csak várakozol, hogy majd történik valami, majd jön egy segítség, akkor nem fog változni az életed.

Addig, amíg a félelem gubójában maradsz, és nem vállalod fel a kihívással járó helyzeteket, elmegy melletted az élet.

Igen, vannak néha olyan helyzetek, amikor bátornak, merésznek kell lenned. Amikor tele vagy kétségekkel, mert nem látod előre a döntésed kimenetelét.

De akármilyen nehéz helyzetbe is kerülsz, az csak téged szolgál. Ha legyőzöd a félelmedet, belelépsz a helyzetbe és megteszed, amit kell, új erőre kapsz majd. Mert magad bújtál ki a selyemgubódból. A saját erődből tetted ezt. Nem más intézkedett helyetted és mondta meg, hogy mit csinálj.

Hiszen ahogy a Pillangónál is, csak te tudhatod igazán, mikor állsz készen, mikor jött el a te időd. És csak te tudod megcselekedni, amit kell.

A félelem nem más, mint egy negatív gondolatforma. De sosem vagy egy a gondolatoddal. És bármikor dönthetsz úgy, hogy más gondolatformákat választasz magadnak.

A félelmed a segítőd is lehet. Gondolhatsz rá így is.

  • Félsz a nyilvánosság előtt beszélni? Miért? Mert azt gondolod, nem fogsz tudni megszólalni, ha sokan néznek? Mi lenne, ha arra gondolnál, hogy könnyedén és lazán adod elő a mondanivalódat és nagy tapsot kapsz utána.
  • Félsz attól, hogy beteg leszel? És ha arra gondolnál, megteszek mindent azért, hogy megőrizzem az egészségemet. És aztán persze meg is teszed, ami szükséges ehhez!
  • Félsz attól, hogy elveszítheted az állásodat? Gondolkodhatsz úgy is, hogy jó munkaerő vagyok, és ha nincs szükség itt már rám, akkor majd máshol értékelik a tudásomat, tapasztalatomat.

 

Ha nem szeretnél a Pillangó sorsára jutni és erőtlen testben élni, a félelem helyett mindig a jóra számíts! És akkor az is fog bekövetkezni!

 

Dr. Kovács Fatime

mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, terapeuta, coach, tréner
www.eleteszencia.hu
fatime@eleteszencia.hu
Eredetileg jogász végzettséggel rendelkezik, sok éven át ebben a szakmában is dolgozott. Büntető bíróként nagy volt a stressz, kereste a belső nyugalma megtalálásának eszközét.  Így indult el az önismeret útján. Ennek során sokféle módszert ismert meg, megtanulta és megtalálta a saját útját. "Segítőként dolgozom 2007 óta. Hivatásom során alkalmazom a mentálhigiénés segítő beszélgetést, holisztikus alternatív terápiákat (Theta Healing, Svt, Numerológia), coaching módszerét. Az egyéni terápiás ülések mellett csoportos foglalkozásokat, önismereti tréningeket, személyiségfejlesztő workshop-okat is tartok."

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére