Jelenlegi hely

Babavárás apaszívvel

Azon kaptam magam, hogy egy horvátországi nyaralásról álmodozom, de mivel kisfiunk még csak 6 hetes, erre idén sajnos nem kerülhet sor. Már fel sem merül, hogy ne hármasban töltsük el a következő vakációt.

Az a kép él bennem, ahogy a babahordozóban szuszogó fiunkkal mászunk felfelé a tengerparti Omis feletti sziklák legtetejére. Hirtelen változott meg minden, de hosszú út vezetett idáig...

Mindig is úgy gondoltam, lesznek gyerekeim. A gyerekvállalás az életünk része, úgy jó, ha egy nő és egy férfi egy idő után gyereket akar, mert ez az élet rendje. Mert mi lesz, ha idősebbek leszünk, s ha unjuk majd egymást és saját magunkat? Mi értelme lesz annak, amit elértünk, ha nem lesz kinek átadni? Egy gyerek csupa megújulás, változás, életünk folytatása. Ráadásul ki-ki újra élheti saját gyermekkorát; ha rossz volt, lélekben elrendezheti, ha jó volt, újra élvezheti. Régen azonban még a messzi, távoli jövőben képzeltem a családalapítást. Kérdezték, hogy mikor lesz már gyerekünk és bölcs válaszom mindig az volt, hogy majd eljön az ideje. 

Hosszan érlelődött bennük, az esküvő is meg volt, majd fél évre rá tényleg eljött az idő. A terhességi teszt első csíkját sokszor csalódottan szemléltük, a másodikra várni kellet jó néhány hónapot. Miközben vártuk, hogy a teszt azt mutassa, amire hivatott, mint egy libikóka hintáztak bennem az ellenérzések és pozitív gondolatok. A második csík elmaradásakor mindig egy kő esett le a szívemről, bár fura mód csalódott is voltam. Kissé álszentül vígasztaltam a feleségem, hogy ne búsuljon, legközelebb összejön. A nagy dolgok sokszor csak egy szempillantásnyi ideig tartanak, s amikor párom egy nap könnyes szemmel jött ki a fürdőszobából, az egy ilyen pillanat volt. 

Megnyugodtam, hiszen végre sikerült, bár korábban épp az ellenkezője nyugtatott meg. Majd nem sokkal később jött az izgalom, vajon egészséges lesz e a baba. Vajon a genetikai szűrés 1:1100-hoz előfordulása eléggé alacsony, vagy kérjünk további vizsgálatot? És mi lesz, ha pozitív az eredmény, tényleg elvetetjük? A legjobban a down-szindrómától féltem, hiszen ez a leggyakoribb. Kevésbé tartottam egyéb fogyatékosságoktól, azok áthidalhatónak gondoltam. Ha esetleg baj lesz a hallásával, megtanulom a jelnyelvet, nem probléma. Tudom, bolond gondolatok, de segített volna elfogadni, ha valami nem úgy alakul. A legfontosabbnak azt éreztem, születendő gyermekemnek értenie kell a minket körülvevő világot, legalább annyira, mint amennyire én értem.

Tradicionális apuka vagyok a polcunkon sorakozó pszichológiai könyvek egyike szerint, aki annyira azért nem rezonál a felesége érzéseire és a terhességre, hogy tej folyjon a melléből (szakkönyvek ennek előfordulását említik), de felelősséget érez, érdeklik a fejlemények, babaszekrényt vesz és összeszereli, elmegy párjával az ultrahangra és elérzékenyül kicsit, amikor először hallja a magzati szívhangot. Feleségemmel ellentétben én még nem láttam, milyen jóképű lesz a gyerek, sőt néha még a fejét is nehezen tudtam kivenni a hagyományos UH vizsgálaton. És lehet érzéketlen is vagyok, de meglátásom szerint néhány hónaposan egy magzat külseje a még közel sem összenőtt koponyacsontjával egy földönkívüli fizimiskájával vetekedik.

A szívem kissé az egyik irányba húzott, de amikor a 19. heti esedékes vizsgálaton megtudtam a baba nemét, már nem számított, mit vártam korábban. Az érvek egyből összeálltak, miért jó, hogy fiúnk fog születni. Együtt focizunk, sakkozunk, filozofálunk, jól megértjük egymást. Bár, sajnos nekem kell majd pisilni vinnem.

A gyermekvállalás sokban hasonlít egy tengerparti nyaralásra. Hosszú ideig spórolunk rá, napokon keresztül szervezzük, készülődünk, messze elutazunk, hogy aztán néhány napot jól érezzük magunkat. Sokkal több a befektetett energia és idő, mint a pihenés, de mégis egész évben azt várjuk. Úgyhogy idén mégis nyaralunk, hurrá!

Valójában az összes korábbi kétség jelentéktelennek tűnik, amint szoptatás után elnézem fiam feleségem karjában: szája nyitva, arca elernyedt, kezei szétvetve lógnak; minden porcikáját ellenállás nélkül húzza lefelé a gravitáció. Élete tőlünk függ, sorsa rajtunk múlik. A legnagyobb dolog a világon!

A. Zs.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor jön a kérdés: Tényleg van Mikulás?

Amikor jön a kérdés: Tényleg van Mikulás?

Mindannyian szembetaláltuk már magunkat ezzel a kérdéssel. Első alkalommal, mikor mi magunk szerettük volna tudni, most meg a ló másik oldalán állva. Amennyire gyerekként szerettük volna tudni, épp annyira szeretnénk most elkerülni a válaszadást.
Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Ugrás az oldal tetejére