Jelenlegi hely

Tizenöt nőt díjaztak az idei Terézanyu pályázaton

Több mint 500 pályamű közül választották ki idén a Terézanyu pályázat 15 díjazottját, akik dolgozó nő mivoltukról vallottak írásban, képekben és videókon.

Több mint 500 pályamű közül választották ki idén a Terézanyu pályázat 15 díjazottját, akik dolgozó nő mivoltukról vallottak írásban, képekben és videókon. A díjátadót kedden, a láthatatlan munka világnapján tartották.

Alig egy hónap alatt 521 nő vállalta, hogy őszintén, tabuk nélkül vall arról, mit jelent számára a munka, mit jelent dolgozó nőnek lenni. Idén fotók és videók is érkeztek, ám a jelentkezők nagy része inkább megírta a történetét. A legfiatalabb pályázó 19, míg a legidősebb 74 éves volt - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Terézanyau pályázat fődíjasa Szilágyi-Árkos Orsolya 38 éves édesanya lett, aki mindig arról álmodozott, hogy egyszer író lesz. Élete sokáig boldog és egész volt férjével, két gyerekével, jó munkájával, amikor nagy tragédia érte. Répamese című történetében egy édesanya gyermekéért folytatott harcát írta meg.

A második és a harmadik helyért járó díjakat megosztva két-két nő kapta, ezen felül kiosztották a Richter-, a Nők Lapja Psziché-, az Örökifjú-, a Csendtörő-, a Legyőzhetetlen-, a Példakép-, a Hősnő-, és az Anyutigris különdíjakat is. Külön ismerték el a fotó és a videó kategória legjobbjait, utóbbit a legfiatalabb pályázó, a 19 éves Oláh Dóra vihette haza, aki tanulás mellett vállal éjszakai műszakot egy gyorsétteremben, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő lehessen.

A női lét tabuit döntögető, hatodik alkalommal meghirdetett Terézanyu pályázatra a zsűri ebben az évben olyan munkákat várt, amelyekben a nők őszintén vallanak arról, hogy mit jelent számukra a munka, miért dolgoznak, és közben milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Az idei alkotásokból kitűnt, hogy gyereket nevelni, háztartást vinni vagy beteg hozzátartozót ápolni, mind olyan láthatatlan tevékenység, amelyet főleg nők végeznek, de ezért sem anyagi, sem erkölcsi elismerést nem kapnak. Elvárás, hogy ezeket szó nélkül végezzék, ám közben elvárás az is, hogy legyen másik, fizetős munkahelyük.

A beérkezett munkákat Beke Zsuzsa, Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, D. Tóth Kriszta újságíró, Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, Mangó Gabriella orvos és Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu pályázat megálmodója bírálta el.

A díjkiosztó ünnepséget azért április 7-én, a láthatatlan munka világnapján tartották, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a nők által végzett munka jelentőségére és értékére.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére