Jelenlegi hely

Egyesítik a gyermekjóléti és a családsegítő központokat

A párhuzamosságok megszüntetése érdekében 2016-tól egyesítik a gyermekjóléti és a családsegítő központokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Czibere Károly a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 2016. január 1-jétől egyesítik a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgáltatókat annak érdekében, hogy ne épüljenek ki párhuzamos kapacitások, valamint hogy "összeérjenek az információk, és együtt hasznosuljanak a család számára". Az intézmények új neve család- és gyermekjóléti szolgálat lesz.

Hozzátette: a kormány meg kívánja erősíteni a szolgálatokat több intézkedésen keresztül. Szintén 2016-tól növelik a szolgálatok támogatását 10 százalékkal, tehát a jelenlegi 4,5-5 milliárd forinthoz jön még évi 460 millió forint.

Emellett az idén július elsejétől évi 15,3 milliárd forinttal nő az ágazatban dolgozók bérére fordítható összeg, amelyet főként a magasabb végzettségű szakemberek kapnak majd bérkiegészítésként. Mivel a gyermekjóléti szolgálatoknál főleg magasabb végzettségűek dolgoznak, azt remélik, hogy a szolgálatoknál dolgozók anyagi megbecsülése jelentősen tud javulni júliustól - mondta az államtitkár.

Kitért arra, az átalakítás keretében 2016. január 1-jétől megbontják a gyermekjóléti szolgálat eddigi "homogén jellegét". Mivel eddig rendkívüli energiákat kötött le a szolgálatoknál, hogy egyszerre kellett családgondozási és hatósági feladatokat ellátni, az utóbbiakat elkülönítik.

Tájékoztatása szerint járásonként létrehozzák a járásközponti önkormányzati fenntartású család- és gyermekjóléti központokat, amelyek száma ezzel országos szinten 48-ról 198-ra fog emelkedni. Ezek feladata lesz a gyermekek védelembevételével kapcsolatos hatósági munka tervezése, a gyámhivatallal való kapcsolattartás, továbbá olyan speciális szolgáltatások biztosítása - mint a pszichológus -, amilyenekkel nem rendelkezik minden szolgálat. A szolgálatoknak pedig a jövőben kizárólag szolgáltatási feladataik lesznek - tette hozzá.

Mindennek a finanszírozása is megváltozik: a jövőben a hátrányos helyzetű települések több forrást kapnak, hogy az ellátandó családok számához igazodva a térség több családgondozót tudjon foglalkoztatni.

Czibere Károly fontosnak nevezte a finanszírozás azon elemét is, amely megelőzi a töredékstátuszok kialakítását, a korábban kényszerből létrehozott, mindössze 2-3 órás állások ugyanis nem hatékonyak. Úgy fogalmazott: mindenhol, ahol az állam előírja a magasabb családgondozói létszámot, ott a teljes álláshoz szükséges teljes finanszírozást is biztosítja.

Az államtitkár elmondta: azt szeretnék, ha a jövőben a szakemberek sokkal több figyelmet tudnának szentelni a családoknak. A kormány elkötelezett a gyermekvédelmi rendszer megerősítésében, hiszen rendkívül fontos, hogy a szolgáltatók hatékony védelmet nyújtsanak minden családnak, és minél hamarabb jelezzék az esetleges problémákat. Az a cél, hogy "egyetlen gyermek se kallódjon el", és Magyarországon ne történhessen meg, hogy egy családból anyagi nehézségek miatt kelljen kiemelni egy gyermeket - hangsúlyozta.

Sára Botond, VIII. kerületi alpolgármester arról beszélt, hogy a városrészben már négy éve működik integráltan a gyermekjóléti és családsegítő központ. Ez a rendszer bevált, hiszen hatékony, gyors és precíz - mondta. Hozzátette: a rendszer nem csak ebből az intézményből áll, nagy szerepük van még az iskoláknak, a gyámhivatalnak, illetve az adósságrendezés miatt az önkormányzati vagyonkezelőnek, ezek hatékony együttműködésére van szükség.

Megjegyezte: 2014-ben Józsefvárosban mintegy ezer család vett igénybe gyermekvédelmi szolgáltatást - ez csaknem 3000 gyermeket érintett -, és további 2600 családot segítettek. Ezt mintegy 200 millió forintos - állami és önkormányzati - támogatásból tudták biztosítani.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére