Jelenlegi hely

2022-ben is Vállvetve Apával nap

Szép hagyománnyá érik, hogy Apák napját, azaz június harmadik vasárnapját, követő hétfőn – idén 2022. június 20-án – az édesapák beviszik magukkal a munkahelyükre a gyereküket.

Ez azért nagyon fontos, mert apaként sokan életük egy jelentős részét egy olyan helyen töltik, amiről a gyermekek csak nagyon keveset, vagy egyenesen semmit sem tudnak. Az ismeretlen nem csak kíváncsiságot, de félelmet is ébreszthet. A modern életvitelben egyre szűkülnek azok a lehetőségek, ahol apa és gyerekei együttműködhetnek, azaz a közös cselekvés során ismerhetik meg egymást, épül ki közöttük életre szóló kapcsolat.

A Vállvetve Apával kezdeményezés arra kínál jó alkalmat:

  • hogy a gyerekeid megismerhessék életednek azt a részét, ami el van zárva előlük,
  • hogy eddig fel nem tett, kíváncsi kérdéseikre választ kaphassanak,
  • hogy megfigyelhessenek Téged kompetensen döntést hozni, problémát kezelni, ügyet intézni.
  • Hangsúlyozni szeretnék, hogy ennek a napnak nem az a célja, hogy a munkahely szórakoztassa a gyerekeket. Ez most nem Gyermeknap, ez az Apák napja, a középpontban az apa-gyerek kapcsolódás áll. A cél az, hogy amennyire csak lehet, édesapaként avasd be a gyermeked abba a munkába, amit végzel.

Aki vitte már be a gyerekét a munkahelyére, megerősítheti, hogy az együtt töltött idő mind neki, mind a gyerekeinek örök élmény marad. Tapasztalataink alapján a gyerekek jelenléte összehozza a kollégákat, férfiakat és nőket egyaránt, beszédtémát jelentenek, megszólíthatóvá válnak egymás számára olyanok is, akik eddig talán soha nem beszéltek. A vezetőség pedig büszkén állhat ki a munkavállalók elé, hogy ez egy Apabarát munkahely, amely kész áldozatot hozni a jövő generációk nevelése érdekében. Ha család és munkahely egymás szövetségesei lehetnek, ha lehetőségük nyílik belelátni egymás életébe, úgy megnő közöttük a tisztelet, a bizalom, az összetartás.

Vállvetve Apával mindenki csak jól jár: apa, gyereke és vállalat egyaránt.

Tehetsz Te is azért, hogy 2022. június 20-án, hétfőn magaddal vihesd a  munkahelyedre gyermeke(i)det!

Munkavállalóként csatlakozom 
a Vállvetve Apával kezdeményezéshez

Kezdeményezésünket 2018-ban indítottuk útjára, és a rövid idő ellenére a vállalatok körében azonnal nagy népszerűségre tett szert.

Ha cégvezetőként vagy HR munkakörben dolgozol, akkor itt tudod a cégedet csatlakoztatni.

Cégként csatlakozom
a Vállvetve Apával kezdeményezéshez

Forrás: Férfiak Klubja

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére