Jelenlegi hely

Vásárlás kisgyerekkel avagy te melyik szinten tartasz?

Kisgyerekes anyukák, ha vásárlásról van szó, négy szint elérésére képesek. Van a kezdő, a középhaladó, a haladó és a szuperhaladó. A szuperhaladó az, amikor fogja magát az ember, másra bízza a gyerekeket és egyedül megy vásárolni. Na, az maga a zen, csak sajnos viszonylag ritkán megvalósítható.

Tapasztalatom szerint, az ember gyakran csúszkál a szintek között, ezért nem ringatom magam hiú ábrándokba, hogy ha tegnap abszolváltam egy haladó szintet, holnap nem bizonyulok kezdőnek. Olyan sok mindentől függ ez: közrejátszik a hangulatom, a gyerekek hangulata, a vásárlás időtartama, és főként bolt típusa. Lehet, hogy legutóbb a közértbe simán teljesítettük a haladót, következő alkalommal, amikor ajándékot kell vennünk egy rokon gyereknek, menthetetlenül visszacsúszunk a kezdőbe.

Az, hogy valaki, általában milyen szinten képes teljesíti a kisebb-nagyobb vásárlásokat a gyerekkel (vagy többel), nagyban befolyásolja a gyerek kora és habitusa. Én, még egy gyerekkel, minden erőfeszítés nélkül teljesítettem a haladó szintet. Azaz, gyerek csendben ücsörög a babakocsiban, vígan majszolja a kiflicsücsköt, én fogadom a jaj, de édes, jaj de cuki dicséreteket, miközben félóra alatt bepakolom, kifizetem, elpakolom a heti szükségest. Boldog mosolygós anyuka, boldog mosolygós és csendes gyerekkel ment be a boltba és úgy is jött ki. De szép is volt. Aztán a jaj de cuki, jaj de édes belépett a dackorszakba és a boldog, mosolygós már csak befelé ment…

Egy alkalommal, már egy igen méretes hassal és egy kétévessel felkerekedtem, hogy egy nagyobb üzletben jó bevásároljak. Minden rendben ment, szépen elandalogtunk, elnézelődtünk, közben a bevásárlás is szépen haladt. Betévedtünk a játékos részlegre is, ott is szépen elnézelődtünk, nem volt semmi gond. Már a pénztár felé vettük volna az irányt, amikor is a gyerek felvetette, hogy nézzük meg még egyszer azt a játék tűzoltóautót. Miért is ne, időnk van, nézzük. Na, ez volt az a pont, amikor haladóból a kezdő lettem. Néztük az autót jobbról néztük balról, indítványoztam, hogy talán menjünk, de a kölyök gyökeret eresztett. Nem mozdult, nem engedte, neki az kell. 

Próbálkoztam mindennel. Írunk a télapónak, a Jézuskának, a nyuszinak, kérhetjük ezt szülinapra, névnapra... Semmi nem használt. Állt, szorította, az kell. Gondoltam, lehet, hogy egy kis fizikai ráhatás segít, megfogtam a kezét, finomat húztam a pénztárakhoz. Már félúton kezdtem érezni, hogy ennek jó vége már nem lesz, ezért üzletet ajánlottam, de elutasította. A sorbaállást viszonylag még tolerálható hangszinten nyafogta végig, de amint 130. tételt is felpakoltam a szalagra, kicsapta a hisztit és nem hagyta abba. Csapdába estem. Mit tehetnék, adjam meg, amit kér, hogy abbahagyja? Nem tehetem, ha már egyszer, vagy inkább ezerszer nemet mondtam. Fogjak és hagyjak ott mindent és tűnjek el a hisztizővel? Az sem tűnt megfelelő megoldásnak. Elképesztően hosszú idő volt, mire a pénztáros mindent lehúzott – pedig nagyon sietett szegényke – én mindent elraktam és fizettem.

És elviselhetetlen volt a hisztit ilyen sokáig tehetetlenül hallgatni. A legrosszabb talán az volt, amikor egy nő a sorban félhangosan odaszólt, hogy miért nem veszem már fel azt a gyereket és ha ennyire nem tudom fegyelmezni, minek szültem. Gondoltam elmondom neki, hogy hét hónapos terhesen az ember már nem olyan bátor, ha egy ellenkező 12 kilóst kell emelgetni, másrészt az én gyerekem ebben az állapotban becsukja a szemét és a fülét, amíg ő maga nem enged be, addig nincs mit tennem. Hogy sajnálom, hogy zavarja ez a szituáció, engem is, elhiheti, de valami ostoba meggyőződésből, ha hiszti van, következetesen kitartok, hogy nem engedek. Mire a bejárathoz értünk, a gyerek elcsendesedett, megölelhettem, túl voltunk rajta, de borzasztó volt. Nagyon, nagyon rossz anyának éreztem magam és halál komolyan megfogadtam, hogy nem megyek többé vásárolni vele, soha.

A soha persze nem tartott sokáig. Közben megszületett a tesó, a dacos hisztik elmaradoztak. A vásárlásokat erős középhaladó, esetenként haladó szinten teljesítettük. A kicsi babakocsiban a nagy a testvérfellépőn, a nagyjából 20-30 perces bevásárlást simán kibírták nagyobb rendbontás nélkül.

Mostanság azonban kezdünk visszaesni. A nagy már nem kapaszkodik a szoknyámban, ezért sok a rohangászás, a mindenhez hozzányúlás, az ez kell, az kell. A tesója már nem óhajt megülni a fenekén, ő is rohangászna, hozzányúlna, ha engedném. De nem akarom engedni. Na, olyankor van, hogy egy mosolygós anyuka, egy cuki másfél évessel a babakocsiban és egy édes három és félévessel a fellépőn lép be az objektumba, de ki már egy igen morcos nő jön ki, aki egyik kezével a babakocsit tolja, a másikban egy nyafogó másfél évest cipel és mérgesen utasítgat egy hisztiző három és fél évest. Senki sem cuki, senki sem édes és legfőképpen senki sem mosolyog. Otthon meg csak morgok, hogy már megint mi mindent felejtettem el, mert a sok ne rohangássz, ne nyúlj hozzá, nem vesszük meg között már nem volt kapacitásom végiggondolni, hogy mit is kellett volna venni.

Vannak azért jobb napok is. Még az odaúton megegyezünk, hogy mindenki választhat egy finomságot (már csak azért is, mert én magam se bírom ki, hogy nem vegyek valami apróságot magamnak…), és közben végigvesszük azt is, hogy mi van tiltólistán. Jobb esetben kifizetjük, és hazafelé megesszük, rosszabb napokon már csak az üres papírt fizetem. Figyelek, hogy mikor kezd elfogyni a türelem, akkor vagy hagyom az egészet, gyorsan fizetem, ami addigra megvan, vagy nagyon felpörgetem a tempót és gyorsan bedobálom ami kell. Így vagyunk most középhaladók.

Attól azért tartok, hogy amikor a kicsi is a dackorszakba lép, hogy fogunk boldogulni. Ő sokkal vehemensebb és hangosabb is, ha akaratérvényesítésről van szó, mint a bátyja. Sebaj, majd veszek egy jól idomított kutyát és szépen meghagyom neki, hogy vigyázzon rájuk a bolt előtt, amíg én gyorsan bevásárolok… Na az már majdnem szuperhaladó lesz.  

Szerző, fotó: Mészáros Edit, édesanya
Forrás: Budapestimami

Hozzászólások

Hát Edit ez most nagyon jól esett a lelkemnek. Már éppen a Szulejmánnal csitítom a lelkem, mert egy 5 hónapos fogzása és egy 4,5 éves spontán 3. napja tartó láza 39.9 fokban csúcsosodott és úgy érzem kissé kikeltem magamból....ilyen őszinteséggel nem sok mindenkit hallok beszélni. A két említett gyereken kívül van egy 6 éves kurtizánom is és a bevásárlási praktikámat megosztom veled:

- ha már nagyon emberek közé vágyom és apa is autó is van, no meg fizetés akkor ez a közös program.Úgy várom néha mint a gyerekek a karácsont. Ilyenkor nálam csak a Tesco jöhet szóba, így akciós újsából kivágom azokat amik kellenek, a két nagyobb csibe,meg kiválasztja ki miért lesz felelős. Ez olykor működő taktika, máskor hidegen hagyja őket. Ilyenkor fellelkesítem őket, hogy bemehetnek játszani a Tesco boltsorán lévő játszóházba és hozok nekik vmi kívánságot!Csak hogy a 4,5 éves nagy fiam rafkós és rájött, ha velem van, akkor vehet amit szeretne....

Így májusban (amikor már nagyon várandós voltam a harmadikkal) ingyenes volt a Tesco házhozszállítás és éltem az alkalommal, így neked is ajánlom az alapvető élelmiszerekre, nagyon megéri:

- a kiszállítás gyors,nekem kevés helyettesítő termékem volt (de annál is figyelnek az árra), kipakolt a konyhapultomra és ne mellesleg nagyon helyes srác volt a kiszállító....

 

azóta amit lehet neten intézek és inkább sétálunk, játszunk a nagyokkal az idegörlő bevásárlás helyett!

Üdv: Szilvi

Örülök, hogy jól esett. A házhozszállításos megoldáson én is gondolkodtam már, de most már rászánom magam :) az ünnepek körüli felfordulásban tuti még a kezdő szintet sem ütnénk meg.

 

 

Három gyerek az azért már nehezített pálya, én lehet meg sem kísérelném :)))

Gyors gyógyulást nektek!

Nálunk nem követelnek mindenfélét a gyerekek - megtanulták, hogy a nem, az valóban nem, ha olyat szeretnének amivel egyetértek, akkor azt úgyis megengedem. Néha a kicsi elszaladgálása szokott gondot okozni, de erre elég hatékony megoldásnak tűnik, hogy előre figyelmeztetem, ha elszalad, be kell ülni a kocsiba és nem sétálhat mellettem. Mivel ő már nagy (lassan 2,5 éves:) ), nem akar a kocsiban ülni, így rendszerint inkább a közelemben marad.

Ha mégis elkóborolna, beültetem egy kicsit a kocsiba, ettől mindig megérti, hogy tényleg komolyan gondoltam. :)

Szia, ez nagyon jól hangzik.

 Sajnos nekem a Kicsi azt nem hajlandó megérteni, hogy ha büntiből beteszem a kocsiba, akkor bent is kell maradnia :))))

Edit

Kedves Edit!

A gyerek nem büntetésből kerül a kocsiba, hanem annak következményeként, hogy nem tartja be a megállapodásunkat. :) Elmagyaráztam neki, hogy ha elszalad, akkor én aggódom, hogy el fog veszni, ezért nem szabad elmennie. Valamint, ha elszalad és nem talál vissza, akkor ő is aggódni fog, és sírni is, tehát mindkettőnknek jobb, ha marad a közelemben.

Nekünk bevált.

Értem mire gondolsz. Én is próbálkozom, ezzel a "ha nem fogod a kezem, elrohangálsz be kell ülni a babakocsiba" módszerrel, de nem működik, mert ha tényleg be kell ültetnem éktelen balhét csap, ráadásul nem tudom olyan "szűkre" állítani a pántokat, hogy ne tudja kiküzdeni magát belőle. Remélem, hogy ez azért még majd finomodik, lévén ő még csak 17 hónapos.

 

Edit